Ezt érdemes tudnia, ha motorral vagy biciklivel közlekedik a héten

A ROADPOL nemzetközi közlekedésbiztonsági akcióban vesz részt a vasi rendőrség.

A mai naptól (jún 1.), egy héten keresztül a ROADPOL nemzetközi közlekedésbiztonsági akció keretében, a kétkerekű járművek közlekedésére fordítunk kiemelt figyelmet - írja közleményében a Vas megyei rendőrség.

Mint írják, a motorkerékpárral, segédmotorral vagy kerékpárral közlekedők a közúti forgalom legvédtelenebb résztvevői közé tartoznak. Egy rosszul megválasztott sebesség, egy figyelmetlen manőver vagy akár egyetlen pillanatnyi kihagyás is súlyos következményekkel járhat.

Arra kérnek minden közlekedőt - két és négykeréken egyaránt -, hogy fokozott figyelemmel, egymást tiszteletben tartva vegyen részt a közúti forgaloman.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közlekedés