Szombat volt a napja a Japán Kulturális Nap idei eseményének, hagyomány ez immár, hiszen korábban is megrendezték Japán Nap kimonóban – Harcművészet és ételcsodák 2010. November 23. 14:54 a Savaria Egyetemi Központban. A Japán-Magyar Baráti Társaság és az Ataru ütősegyüttes szervezésében érkeztek a hagyományos japán kultúráról és életmódról árulkodó tárgyak, bemutatók. Köztük persze a kimonók, étkek, fegyverek, és a szokásokról árulkodó előadások. Az este pedig az Ataru együttes japán tradicionális ütőskoncertjéről szólt, jó hangosan. Galériáért katt a képre.
Az Oladi ÁMK a télkergető szertartásokat elevenítette fel, vannak hagyományok bőven, elég, ha a mohácsi busójárásra vagy az őrségi, vendvidéki rönkhúzásra gondolunk. Oladon mindennek az esszenciáját mutatták be, a telet jelképező szalmabábú elégetésével, a csörgők, kereplők hangjával, amely a gonosz telet hivatott elüldözni. De volt itt farsangi rajzpályázat, kézműves foglalkozás, forró tea és frissen sütött fánk. Este pedig táncház a Gencsi Hagyományőrzők és a Boglya zenekar közreműködésével. A fotóra kattintva galéria nyílik.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!