Nagyszerű kapitalista időket élünk, amikor egyre alacsonyabb áron érhetők el egyre többet tudó fotószerszámok, és komoly ár-érték csatákban dől el a harc a tavaszi túráját megörökíteni vágyó vásárlóért, aki persze a válságról szóló híreket válláról lazán lesöpörve nem fél nagyobb összeget sem feccölni a későbbi minél szebb, tisztább, élesebb és élettelibb visszaemlékezésekért. Ma már nem jelent luxust egy tükörreflexes gép birtoklása, és némi stílusérzékkel bárki készíthet akár széles publikálásra érdemes képeket is, mondhatni, a fotómasinák minden sarkon ott vannak - így egyre komolyabb bizalmi kérdéssé válik, kinek a kezébe merjük adni féltve őrzött digitális gépünket. Még ha csak néhány másodpercről is van szó.
Pedig erre gyakran kerülhet sor, ha messzi tájakra utazunk, ahova nem jön velünk a család legjobb barátja (talán mert nem is akarjuk, hogy velünk jöjjön, épp eleget látjuk az arcát az év többi részében), de azért mi szeretnénk közös fotókat magunkról. És tévedés ne essen, attól még, hogy mondjuk pár hosszúsági körrel nyugatabbra visz a lábunk, még nincs mindenkinek kolbászból a kerítése, ellenben vannak páran, akik szívesen elszaladnak egy soktíz-százezres géppel.
Az idegen, akinek ugyanolyan gépe van
Hihetetlenül kézenfekvő módszerek szolgálnak azonban arra, hogy ezeket a veszélyes elemeket kiszűrjük, és ne a rendőrségen töltsük szabadságunk felét egy olyasvalami után sírva, amit valószínűleg már sosem látunk viszont. Az egyik az lehet, hogy olyasvalakit kérjünk meg a megörökítésünkre, akinek a miénkhez hasonló kamera lóg a nyakában. Ez nem csak azért lehet hatékony, mert ő nem akarja majd ellopni, hiszen van neki egy ugyanilyen, de azért is, mert jó eséllyel tudja kezelni a gépünket. Ha kétségek közt hányódunk, még megtehetjük, hogy sorozatfelvételre állítjuk a kicsikénket, a választott fotósunkat pedig megkérjük, hogy ne csak egyet kattintson, hanem hagyja az ujját az exponálógombon. Még mindig jobb több képből válogatni az egyetlen jót, mint kettőt tologatni egymásra Photoshopban.
Egyes utazók szülőkkel próbálkoznak, akiket egy vagy több gyerek hemzseg körül, és ennek két nyomós oka is lehet: ők már belekóstoltak abba, mit jelent felelősséggel lenni valamiért, illetve minden bizonnyal van már tapasztalatuk fotózásban, hiszen ki ne készítene családi albumot az utódokról. Egyedül a nagyon apró növendékekkel bíró anyukákat-apukákat érdemes kiejteni a szórásból, az mégsem néz ki túl fényesen, amikor mi pózolunk, ők pedig három csomag pelenkával a kezükben próbálják vízszintesre egyensúlyozni a kompozíciót.
Legyetek barátok az önkioldóval!
Hosszas hezitálásokat előzhetünk meg azzal, ha végül mégsem egy vadidegenre bízzuk rá emlékhordozónk kezelését, és akkor még nem is szóltunk a hebehurgya szerkesztésről - gondoljunk csak bele, milyen érzés lehet, amikor az LCD-n visszanézve a végeredményt azt látjuk, hogy az Eiffel-torony épp a fejünkből nő ki. Kíméljük meg magunkat, és használjuk az önkioldót! Általában mindig akad egy párkány, pad, vagy egyéb tereptárgy, ahova elhelyezhetjük a gépet - érdemes persze még ekkor is körültekintően eljárni, hiszen mindig vannak olyanok, akik gyorsabban futnak nálunk -, ha pedig bizonytalan felületet választunk, segítségünkre lehet egy állványféleség, mint a világszerte népszerű Gorillapod, amit úgy tekerhetünk-hajtogathatunk, ahogyan csak szeretnénk, és alkalomadtán függőleges felületekre is rögzíthetjük (úgy négyezer forinttól már hozzá lehet jutni). Megoldás lehet még a Quikpod, amit Toldi Miklósként előre tartva tudjuk magunkat keretbe ágyazni, de ez nagyon lekorlátozza lehetőségeinket.
Strandra: vízhatlan fényképezőt
Érdemes lehet megfontolni a befektetést egy olyan fotómasinába, ami úgy él a vízben, mint hal a vízben. Kaphatók olcsón eldobható Kodak-filmes műanyaggépek, de vannak már olyan kisformátumú digigépek is, amik még hosszú évekig társak lehetnek a mélyben, a tíz megapixelre képes FujiFilm FinePix Z33WP például ilyen, egészen tíz méterig alámerülve, és már 35 ezer forinttól kapható. Nem csak a haverok fognak dicshimnuszokat zengni vízalatti idióta búvárszemüveges képeink láttán, de nekünk sem kell állandó távfelügyelet alatt tartani törülközőnket, amivel gyakorlatilag a saját nyaralásunkat öljük meg. És hogy szó ne érje a ház elejét, hogy ilyen vagy olyan márkák mellett tesszük le a voksunkat, említsünk meg néhány további opciót is, hiszen az Olympus is kínált ilyet (45 ezer forinttól), a másik végletet pedig a 19 ezer forintért is beszerezhető ViviCam 8400 képviseli.
Van még egy végső megoldás is, ahova már sokan eljutottak, de nem elegen: hiúságunkat egy zen szerzetes beletörődésével levetkezve egész egyszerűen nem fanyalodunk arra, hogy minden második fotón mi szerepeljünk. Ha elhisszük, hogy a vörösben úszó tengerparti naplementét nem fogja szebbé tenni holdvilágméretű orcánk, akkor már egy lépéssel közelebb vagyunk ahhoz, hogy a tájra koncentráljunk, és sokkal jobb fotókat készítsünk, mint annak előtte.
