Facebook oldalán tette közzé Jamrik Levente rendező, hogy első helyezést ért el a legjobb dokumentumfilm kategóriában "Az elíziumi kém" című film a Firenzei Filmfesztiválon. Ebben Horváth Ákos játssza Ujszászy Istvánt, aki köré szerveződik a történet. A szinopszis szerint: „Ujszászy Istvánt jellemezték már ravasz szakembernek, simulékony taktikusnak, nagy nőbarátnak és Karády Katalin színésznő legendás szerelmének is-, ám őt mindig csak a hazája sorsa érdekelte. A magyar katonai hírszerzés vezetőjeként bár rendszeresen tájékoztatta a Harmadik Birodalmat, Japánt és Olaszországot a szövetségesek hadi terveiről-, ám a teljes összeomlás elkerülése miatt végül ő maga lett a háborúból történő kiugrás egyik kulcsfigurája, az angolszász hatalmak egyik legfőbb tárgyalófele, majd ezért a nácik üldözöttje. Amikor a vezérőrnagy hadifogsága után visszakerül a szovjet Vörös Hadsereg által megszállt Budapestre, a frissen felállított politikai rendőrség házi őrizetébe kerül. Karrierista, ám szakmai tudással nem rendelkező kihallgatója mindent trükköt, fortélyt és cselt bevet, hogy a letűnt úri kort megidéző vezérőrnagy tudását megszerezhesse, ám Péter Gábor ármánykodásai hamar elbuknak. Az ÁVO vezetője ezért kénytelen egy olyan ajánlatot tenni Ujszászynak, ami egy ördögi játék kezdetét jelenti.”
Jamrik Levente filmjének a szombathelyi Horváth Ákos is szereplője.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!
Hozzászólások
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!