Döntőbe jutott a Vasi Kislegényczéh a Pávában

Szabadkártyával.

Teljessé vált a Páva döntős mezőnye, újabb öt produkció jutott a Fölszállott a páva idei gyerekévadának második, péntek esti középdöntőjéből a döntőbe, a szabadkártya sorsáról a nézők dönthettek - ezúttal a Vasi Kislegényczéhnek kedvezve! Döntő december 20-án.

A Duna Televízióban műsorában a gyerekek ezúttal is négy kategóriában - énekes szólisták és énekegyüttesek; hangszeres szólisták és zenekarok; táncos szólisták és táncospárok; néptáncegyüttesek - mérik össze tudásukat. A középdöntőben a szabadkártya sorsáról már nem a zsűri, hanem a közönség dönt. A nézők a műsor ideje alatt szavazhattak kedvenc produkciójukra sms-ben és a Médiaklikk Plusz mobilapplikáción keresztül. Szabadkártyával jutott a döntőbe a Vasi Kislegényczéh.

A szombathelyi Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola Berke, Bariska és Möndölecske csoportok legényeiből verbuválódott a Vasi Kislegényczéh, akiknek igen meggyőző volt az elődöntős produkciójuk. Tanáruk, Molnár Péter alapos munkát végzett és persze végez folyamatosan. Zsuráfszky Zoltán szerint jó koreográfiát táncoltak. Nagyon jó fejek, remekül táncoltak, csodás volt. Sebestyén Mártának is nagyon tetszett az előadás. A Fölszállott a páva jövő pénteken, december 20-án a döntővel zárul.

vasi kislegényczéh
facebook

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra