Fotó- és filmpályázatot hirdet a Berzsenyi Dániel könyvtár

Általános- és középiskolások, illetve felsőoktatásban tanuló diákok nevezhetnek.

A Máskép(p) elnevezésű helytörténeti fotó- és filmpályázatot 2016-ban írta ki először a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtár.

Akkor még kifejezetten Szombathelyet bemutató fotókat és filmeket vártak a diákoktól, rá két évre viszont már egész Vas megyéből várták az alkotásokat.

A pályázóknak az a feladatuk, hogy bemutassák közvetlen környezetüket, felhívják a figyelmet a változásokra, ezzel kapcsolatban esetlegesen pozitív vagy negatív véleményt fogalmazzanak meg.

A bírálatnál fontos szempont, hogy a fotó vagy film tükrözze az alkotó egyéniségét. Kreatív, egyedi, speciális nézőpontú alkotásokat várunk – olvasható a könyvtár közleményében.

További fontos tudnivaló még, hogy műfaji megkötés nincs, ahogy nevezési díj sincs és egy pályázó mind a két kategóriában nevezhet. A beküldés határideje december 11.

Az elkészült pályamunkákat szakértők bevonásával, kategóriánként és korosztályonként értékeljük. Az alkotásokat 2021. februárjában a könyvtárban, valamint Szombathely és a városkörnyék több iskolájában és közintézményében vándorkiállítás és vetítés keretében mutatjuk be – áll a felhívásban.

A felhívás, a pályázati feltételek és a nevezési lap egyébként már megtalálható a könyvtár honlapján is.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra