Tudta, hogy a pötty a tökéletes tetoválás? Íme, a szombathelyi tetováló lány, aki el is magyarázza, miért

Szimbólumokról, tetoválásról és méhekről beszélgettünk Franken Vivivel.

Kezdjük az elején. Mi volt az első tetoválásod? Mikor és hol csináltattad?

Az első tetoválásomat 21 évesen csináltattam itt, Szombathelyen. Sokáig érleltem magamban a gondolatot, míg végre megcsináltattam. Ez a minta egy poszméh volt, mert gyerekkorom óta különös kapcsolatot éreztem velük. Nagyon fontos, csodálatos szimbólumai is a jóságnak, gondoskodásnak, önfeláldozásnak, egymásért élésnek. Később megtudtam, hogy a nagypapám méhész volt és ezért még erősebb kötelék alakult ki a méhekkel.

Az első tetoválásom elkészülte egy villámcsapás-szerű felismerés is volt, ekkor éreztem bizonyosan, hogy ezt szeretném csinálni. Előtte ugyan már érdekelt a szakma, de az első tetoválásom után érett csak meg bennem az elhatározás. Korábban is ilyen irányú terveim voltak, hogy alkotással és művészettel szeretnék foglalkozni. Nem feltétlenül megélhetésként, egyszerűen csak alkotni szerettem volna.

BorcsaPhoto

Hol tanultad ki a mesterség csínját-bínját

Tetoválóvá válni leginkább úgy lehet, hogy elmegyünk egy olyan szalonba tanulni, ahol olyan tetoválók dolgoznak, akik már régóta foglalkoznak ezzel. Ez olyasmi, mint amikor régen az inasok figyelték a mestereket. Mi is így sajátíthatjuk el a technikai alapokat megbízható forrásból, a legnagyobb felelősséggel. Fontos, hogy megtaláljuk azt az embert, akivel alkalmasnak találjuk egymást egy ilyen jellegű, hosszabb távú közös munkára, mivel évekről beszélünk.

Jó is, hogy ezt felhoztad. Te kitől tanultál?

A Tattoo Houseban kezdtem el elsajátítani a szakmát 2011-ben, Dobó Mikinél.

Esetleg te is tanítasz?

Mostanában biztosan nem vállalok inast (nevet). Ki dönti el, hogy mikor válik valaki alkalmassá, hogy tanítson? Technikákat lehet tanítani, a gyakorlati tapasztalaton alapuló ismereteket meg lehet mutatni. De hozzáállást, értékrendet, elveket, felelősséget csak képviselni, felmutatni. Ahogy valójában szelídítés, úgy tanítás sincs, csak szelídülés és tanulás. A technikának és a lelki, szellemi hozzáállásnak együtt kell működnie, hogy valaki azt mondja, hogy meg akarja ismerni azt a szakmát, amiben dolgozni akar. Bár szerintem: a hivatás választ minket, nem mi azt.

Miért akarok nekiállni? Mit akarok vele kezdeni? Ezeket a fontos kérdéseket mindenekelőtt fel kell tenni, mielőtt valamibe belekezdünk. Ez egy nagyon összetett, több dimenziós és csodálatos szakma, hivatás. Ha tisztelem, akkor nem megyek oda valakihez, hogy amit több éve csinál 1-2 órában át tudná-e adni. Amellett, hogy ez egy hosszú távú, folyamatos tanulással járó elköteleződés, nagy felelősség is.

Franken Vivien

De ha jól emlékszem mégis volt egy

tanítványod

.

Igen, de nem szeretem ezt a szót. Molnár Alexandrát már régóta ismertem, és már korábban kialakult köztünk egy barátság. A vendégem is volt, én csináltam az első tetoválását. Több mint három éve együtt nyertünk egy díjat is a felkarjára készített mintámmal. Ő is alkotó lélek, a megfelelő technikai alapokkal, rajztudással felvértezve, aki úgy érezte, hogy nálam-mellettem szeretne tanulni.

Sokat beszélgettünk erről mielőtt belevágtunk, akkor épp Budapesten lakott, és emiatt újra hazaköltözött. Én akkor épp Kőszegen laktam a NyúlÜreggel, és már terveztem, hogy visszajövök Szombathelyre. Nagyon megtisztelő volt együtt tölteni ezt a két évet, remélem, hogy a legjobbat sikerült kihozni az együtt töltött időből. Az biztos, hogy én nagyon sokat tanultam.

Igen, korábban már olvastam, hogy Kőszegen nyitottad az első szalonod. A beköltözés után, hogyhogy itt maradtál Szombathelyen?

Nagyon megszerettem ezt a közeget és a vendégeimet, és ez tart itt a mai napig. Bár Budapesten van lényegében a szakma és sok kedves kollégám is, de nem szerettem volna életvitelszerűen ott lakni. Itt sokkal hatékonyabban tudok dolgozni. Szeretem a csendet, a nyugodt tempót, hogy látok magam körül fákat, de főleg a vendégeimet.

Honnan a szalon neve?

A nyulak, mint szimbólumok számomra nagyon hasonlóak a méhecskékhez. Egyetértek a Nyúlszimbólummal (mosolyog). Volt is egy fekete nyulam, ő indított el a nyúlság útján. Nagyon nagy hatást gyakorolt rám. Örökbe fogadtam, olyan egy éves lehetett. 2009-től 2015-ig voltunk együtt. Nagyon közel éreztem őt magamhoz, és fontos jelképpé vált az alkotói világomban is. A Nyúlüreg allegória pedig kötődik Csodaországhoz, a bennünk élő, tudatalatti, valóságos csodavilághoz, ami az önmegismerésen keresztül az Egységhez vezethet el. Innen jött a NyúlÜreg név ötlete.

BorcsaPhoto

Nagyon jellegzetes a stílusod, a különböző szimbólumok, pöttyök és lények uralják a mintáid. Mi az ami inspirál?

Főleg a grunge stílus és életérzés, a férjem, az expresszionizmus, szimbolizmus, némafilmek világa, a 60-as évek újhullámos mozija, Nirvana, Tim Burton, zenék, filmek, érzések mind-mind nagy hatással vannak rám, és folyamatosan inspirálnak. Bármi érzékenyen érint, ha a nyitott harmadik szemmel létezünk. Nagyon szeretem a ceruzát és a tust, ahogy ez a grafikáimon látszik. Tetoválásban leginkább a több ezer éves tetkók, ősi rajzok, jelek, nyomok inspirálnak, ezért is kezdtem el jó pár éve a geometriával foglalkozni, számomra minden erre épül.

Az alkotásnak a tetováláson kívül milyen fajtáit szereted és műveled?

Régebben főleg grafikákat csináltam. A tetoválás annyira erőteljes és végtelen szakma, hogy évekig csak ez töltötte ki minden időmet. Most már újra csinálok grafikákat, néha festek, írok, fotózok vagy bármi hasonló, kreatív tevékenység jöhet. Folyamatosan keresem azt, hogy miként tudom különböző médiumokon keresztül megszólaltatni azt a valóságot, amire szavak által a legtöbbször néma vagyok.

Az alkotásaidban fellelhetőek közös vonások, amik a pöttyök. Hogyhogy ennyire ragaszkodsz hozzájuk és a szimbólumokhoz?

Az a jó a tetoválásban, hogy rengeteg irányzat alapul az egyszerűségen és a szimbólumokon. Ha jobban megnézed, az egész emberiség különböző formákhoz köt különböző eszméket, gondolatokat. Az őskori rajzok is vonalakból és pöttyökből állnak, szinte olyanok, mintha gyerekrajzok lennének. Mégpedig azért, mert így a legegyszerűbben és leghatékonyabb átadni az üzenetet. A spirál nekünk is azt jelenti, ami öt vagy huszonöt ezer évvel ezelőtt is jelentett. Így elég nagy távlatokban lehet üzenni. Megtanulni őket olvasni, már nehezebb ügy.

Franken Vivien

A pötty nálam az egységről szól. Már régóta használom őket. A legegyszerűbb dolog, amit megcsinálhat bárki, hisz ha leejtesz egy ceruzát az is pötty lesz. Idővel nagyobbak és többen lettek. Ha egyetlen tetkóm se lenne, akkor biztos, hogy a mellkasom közepén lenne egy fekete pötty. Mert ez számomra az Egység… ami nyugodt, időtlen és bármit magába foglal, miközben mentes minden sallangtól. Egyensúly. Amikor többen vannak, lebegnek, játszanak, egyensúlyoznak. Nálam egy pötty sosem erőszakos, nem zizeg és mindig a megfelelő helyre kell tenni. De erről a vendégeim is sokat tudnának mesélni.

Mit jelent számodra a tetoválás?

Az utóbbi pár tíz, vagy akár száz évben a nyugati társadalmakban szubkultúrákhoz kötött tevékenység volt a tetoválás. Jelölés. Rangé, csúnya szóval kaszté, csoporté, társadalmi rétegé, majd mint manapság, individuumé. Az indiánoknál és különböző törzseknél bírnod kell(ett) különböző tulajdonságokkal, már bizonyos minőséggé kellett lenned ahhoz, hogy viselhess egy mintát. Manapság is azt próbáljuk kifejezni, megfejteni, megragadni, hogy kik is vagyunk, mit képviselünk. Azonosítás, azonosulás. A szimbólumok túlmutatnak önmagukon, jó esetben mi is erre törekszünk.

A tetoválás egy üzenet, ugyanannyira önmagunknak, ahogy mások számára is. A mondanivaló tehet valamit örök jelen idejűvé, ami másokat is emel. Még akkor is, ha nem érti azt teljességében. A tetoválás: megragadni valamit, amit nem lehet. Egy léten keresztül magunkban, magunkon tartani, viselni, azonossá válni vele, közvetíteni. Ellentmondásos és egyben csodálatos is.

Mit jelent neked, hogy tetoválsz valakire?

Megélés együtt. Hozzájárulni ahhoz az utazáshoz, amit jelent a tetováltatás folyamata. Megélés, átélés, néhányan úgy mondanák: meditáció. Mindenképp Közös élmény. Varázslat.

BorcsaPhoto

Manapság egyre többen tetováltatnak. Szerinted miért lett ekkora trend mostanság a tetoválás?

Szerintem ez nem trend, de kétségkívül egyre többen tetoválnak és tetováltatnak, mivel sokkal elérhetőbb ez a szolgáltatás. Egyre több művészi tetováló van. És ez sok embernek kedvet hoz ahhoz, hogy viseljen egy tetkót. Régen sokkal kisebb léptékkel éltek az emberek, sokkal jobban meggondoltunk mindent. Régen a kevesebb is elég volt, de sokkal mélyebb szinten, most már több van, de felületesen. Ez lehetőséget ad a magasságokra is, mivel nem valószínű, hogy kiemelkednének a jó tetoválók.

Az éremnek mindig két oldala van. Az én generációmra már nagy hatással volt a Facebook és az Instagram, 2010 környékétől sokkal nagyobb adagokban kapjuk a vizuális ingereket és információkat, ami szintén nagy hatást gyakorol. Egyre többen tetováltatnak, de egyre többen tudják ennek valódi mélységeit is felfedezni és megélni. Minden mindennel összefügg.

Mik a terveid a jövőt illetően?

Minél teljesebbé válni, megélni, gondoskodni. Sokat alkotni másokkal, a férjemmel. Még többet Esetleg méhészkedni egy nagy kertben, erdőt ültetni. Mostanában mozgóképrögzítéssel kísérletezem. Elsősorban a csodálatos Zselenszky dalok, szövegek és könyvek világát igyekszem vizuális formába önteni.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra