A zárónapon hat óráig ingyenesen látogatható volt a fesztivál, de a színpadig kevesen merészkedtek. Talán a rekkenő hőség miatt is, de inkább távolabb, a standoknál élvezték a kis hazai zenekarok előadásait.
Akik azonban ott voltak, nagyszerű zenei élményben lehetett részük, mert nagy slágerek csendültek fel. De saját szerzeményeket is meghallgathattak az érdeklődők, hiszen minden együttes kitett magáért és teljes mértékben hozták a színvonalat.
A Neoton-koncert előtt DJ Dominique igyekezett embereket toborozni a színpad elé retróblokkjával. Szépen el is érte a célját, hiszen lassan kezdtek a színpad elé szállingózni az emberek.
A Neoton Famíliának aztán sikerült beindítania a bulit, ami nem is csoda, hiszen szinte minden generáció örömmel hallgatja és perdül táncra, vagy éppen énekli az örökzöld Neoton-slágereket. Voltak, akik igazi úriember módjára egy csokor virággal érkeztek, amit az énekesnő minden bizonnyal meg is kapott.
Az est hátralévő részében a Groovehouse és a Midlife Crisis vette át a terepet. Zárszóként elmondhatjuk, hogy fergeteges volt ez a négy őrült nap, aki kilátogatott nem csalódott.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!