Gyengélkedve kezdi a hetet a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Az euró jegyzése reggel hét órakor 372,70 forinton állt, szemben a péntek délutáni 372,65 forinttal. A dollár jegyzése 341,47 forintra ment fel 341,27 forintról, a svájci franké pedig 381,62 forintra 381,52-ről.

Hétfő reggeli jegyzésén a forint 0,6 százalékkal áll gyengébben az egy héttel korábbi árfolyamánál az euróval és a dollárral szemben, illetve 0,9 százalékkal gyengébben a svájci frank ellenében.

Júniust vegyesen fejezte be a forint a három devizával szemben, 0,6 százalékkal gyengült az euró, 0,2 százalékkal gyengült a svájci frank ellenében, de 0,9 százalékkal erősödött a dollárral szemben.

Az év eleji kezdésnél erősebben áll a forint: 6,7 százalékkal az euróval, 8,5 százalékkal a dollárral és 5,5 százalékkal a svájci frankkal szemben.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság