Ha nem az oroszoktól veszi a gázt a kormány, 265 milliárdot spórolhatott volna

A szabadpiacról sokkal kevesebbért volt beszerezhető.

Még mindig körülbelül 7 százalékos felárral vesszük az orosz gázt, de volt, amikor tízzel, írja a Népszava a holland gáztőzsde, a TIFF mértékegységei alapján.

Mint írják, 2022-ben 4,3 milliárd köbméter gázt kaptunk az oroszoktól. Míg a 2021-ben leszállított, 5,9 milliárd köbméterért összesen 544 milliárd forintot fizettünk, addig a 2022-es, több mint negyedével kisebb adagért közel négy és félszer többet, összesen 2,4 ezermilliárdot. Ebből 2021-re 92, addig 2022-re 574 forintos köbméterenkénti átlagár adódik.

A Népszava számításai szerint, ha a gázt nem az orosz szerződés alapján, hanem a szabad piacon vettük volna meg, úgy körülbelül 265 milliárd forintot takarítottunk volna meg tavaly.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság