Dr. Varjú Gábor életének mindig is fontos része volt a sportolás 
Egy emberként mozdulnak meg a magyar triatlonosok a szombathelyi állatorvosért 2021. October 08. 10:30 és a mozgás. Ez most sincs másként, csak egy kicsit másképp. Most a gyógytorna a legfontosabb, de ahogy javul az állapota, különböző alternatív edzésmódokba is belevág.
Balesete óta folyamatosan foglalkozik vele gyógytornász, családja is megtanulta, hogyan tudnak neki otthon segíteni a rehabilitációban és már ő is egyre önállóbb. Nemrég megnéztük, hogyan is telik a napi kötelező egy óra átmozgatás és erősítés, közben pedig a gyógytornáról, az állapotáról és a terveiről is beszélgettünk vele, illetve gyógytornászával, Németh Nikolettel.
„Tavaly szeptemberben volt a baleset” – kezdi a szombathelyi állatorvos. „Azonnal az intenzív osztályra kerültem Budapesten, altattak, nem tudtam magamról semmit – de már akkor foglalkozott velem gyógytornász. Aztán ez folytatódott akkor is, amikor magamhoz tértem, de még bennem voltak a csövek és lélegeztetőgépen voltam. Fontosnak volt ugyanis, hogy ne kössenek be az ízületeim” – meséli.
Mindkét karcsontja eltörött és bár nem emlékszik mindenre abból az időszakból, azt tisztán fel tudja eleveníteni, hogy annyira rossz állapotban volt a bal válla, hogy amikor a gyógytornász felemelte a karját a feje mellé, fájdalmában befulladt.
„Jönnie kellett egy nővérnek, hogy leszívja a tubuson keresztül a váladékot. De akkor is csinálták tovább” – idézi fel.
„Több hétnyi küzdelem után már ülni is bírtam”
Utána átkerült az Országos Rehabilitációs Intézetbe (OORI), ahol nyolc hónapot töltött. Ez alatt is folyamatosan foglalkozott vele gyógytornász, mindennap reggel nyolc órától fél kettőig.
„Ott már annyit el tudtak érni, hogy a kezdeti állapotból, amikor gyakorlatilag csak a hátamon tudtam feküdni, először oldalra fordultam, aztán több hétnyi küzdelem után már ülni is bírtam” – idézi fel.
Utána jöhetett a kerekesszék, melynél egyébként három fokozat van. A leggyengébbeknek van az ápolási szék, amit hátra lehet dönteni úgy, hogy vízszintesbe kerülnek a lábak. Ő is ezzel kezdte. Aztán jött a standard szék, aminek nagy háttámlája van, két oldalt pedig könyöklője, így kényelmes, de mivel nagy és nehezen is fordul, nem olyan könnyű mozogni vele. Küszöböt vagy padkát például egyedül nem is lehet leküzdeni ezzel.
„Aztán átkerültem ebbe az aktív székbe, amiben most is vagyok. Ebben már nincs könyöktámasz, a háttámlája is kisebb, de ezzel sokkal könnyebb közlekedni. Egyedül is le lehet küzdeni az akadályokat ebben és az utcán is sokkal jobban elboldogul vele az ember. Hogyha valaki az önálló életre törekszik, meg persze olyan állapotban van, akkor ezzel jár a legjobban” – mondja.
Ennek a széknek egyébként egy mozdulattal ki lehet venni a kerekét is, így aki már annyira önálló, hogy tud vezetni is, az maga is könnyen össze tudja csukni a széket és be tudja tenni maga mellé a kocsiba.
Igazi kincs a jó gyógytornász
Dr. Varjú Gábor júliusban jöhetett haza Szombathelyre, azonnal el is kezdtek gyógytornászt keresni, ami bár nem volt egyszerű, végül mégis sikerült megtalálniuk a megfelelő embert Németh Nikolett személyében, aki azóta is foglalkozik vele, hetente háromszor, nagyjából egy-egy órát.
„Nehéz itt Szombathelyen olyan gyógytornászt találni, akinek megvan a tudása és tapasztalata, és mer is vállalni egy olyan súlyos állapotban lévő beteget, mint például én. Ezzel rögtön szembesültünk, amikor hazajöttem. Budapesten egy negyven fős osztály foglalkozott csak az olyan betegekkel, mint én, köztük nyolc-tíz gyógytornásszal, akik egész életükben ezt csinálták” – meséli Gábor.
Niki 11 éve gyógytornász, kórházi múltja is van, de már a maga útját járja, saját stúdiója is van.
De hogyan is tornáznak?
Niki azt mondja, elsősorban a beteg aktuális állapotától függ, hogy milyen gyakorlatokat végeznek. Nem mindegy ugyanis, hogy mennyire van jó erőben a beteg aznap, fáj-e valamije, vagy hogy éppen nehezebb vagy könnyebb gyakorlatokat terveznek – előbbiből ugyanis kevesebbet, utóbbiból pedig többet szoktak csinálni.
„Először bemelegítünk, aztán erősítés jön, attól függően, hogy aznap éppen mit szeretnénk. A legfontosabb a lábak passzív kimozgatása. Ezt napi szinten kell csinálni, így a családnak is megtanítottuk, hogy a másik napokon ők is tudjanak segíteni. Az a lényeg, hogy az izmok ne kössenek be, ne váljanak görcsössé, és az ízületek mozgásterjedelmét a lehető legnagyobb mértékben meg tudjuk tartani” – magyarázza Niki.
Aztán jöhet a törzsizmok, a has- és hátizmok erősítése. Gábor a mellkas alatt már nem nagyon érez semmit, így ott nehezebb a dolguk, de azt mondják, szépen alakulnak a hasizmok felső izomrészei is.
„Nagyjából másfél hónapja dolgozunk ezen és elkezdtem érezni a has- és hátizmaimat is. Ez egy új dolog, mert eddig semennyire nem tudtam mozgatni ezeket, de most már egy kicsit akaratlagosan tudom mozgatni őket” – meséli Gábor.
Mivel eltörtek a felkarcsontjai is, a vállaknál is eléggé beszűkült a mozgás, viszont minden testhelyzetben próbálnak erősíteni, így ezen a téren is szépen alakul, erősödik. És hogy mégis hogyan erősítenek? Főként támaszkodással, gumiszalaggal, súlyzóval, kislabdával, fekvőtámaszokkal, kitolásokkal. De ahogy telik-múlik az idő, más alternatív módszerek is bejönnek.
„Amikor tavaly novemberben elkezdtünk a tolódzkodón dolgozni, egy kitolást sem tudtam megcsinálni. Most meg 80-nál járunk – de volt az már 120 is. A fekvőtámasszal is ugyanez volt a helyzet – ugye úgy tudok fekvőtámaszozni, hogy a térdemen támaszkodom. Emellett kerekezek is az utcán, ami Niki szerint nagyon jó, mert ugyanúgy erősít. Főleg a törzsizmokat, ami a munkámnál is fontos, hogy valamennyire bírjam tartani magam. Most már három-négy órát dolgozom és nagyon sokat segített abban a gyógytorna, hogy ennyit bírok már” – mondja.
A következő cél, amit kitűztek, hogy Gábor könnyen át tudjon ülni az ágyból a kerekesszékbe, és fordítva, tudjon be és kiszállni a kocsiból, fürdésnél átszállni a fürdetőszékbe és ott van még a WC-használat is. Ezt vertikális transzfernek hívják és ez is egy nagyon nagy lépés az önállóság felé.
Ehhez azonban erősödnie kell még a karjainak és a törzsének is, mert anélkül nem tudja egyensúlyban tartani magát. Ezért most egyensúlygyakorlatokat is végeznek, egyre nehezebbeket, hogy például olyan helyen is meg tudja magát tartani, ahol nem tud a kezével támaszkodni, hanem csak a törzsizmokkal dolgozik.
„Végtelen számú gyakorlatot tudnak, plusz egyet. Amikor nem tudunk megcsinálni valamit, akkor rögtön van rá egy másik gyakorlatuk. B-verzió vagy C-verzió” – mondja nevetve Gábor, aki kezdetben csak az ágyban tudta elvégezni a gyakorlatokat, most viszont ülő helyzetben, illetve hason és háton fekve is tud erősíteni.
De hogy a jövőben is marad-e a heti három alkalom, azt még nem tudni. Nehéz lenne előre megjósolni, hogy éppen mire lesz szükség.
„Gábornak azért elég magas céljai és igényei vannak. Úgyhogy ha ebből indulunk ki, akkor még egy ideig valószínű, hogy háromszor dolgozunk együtt egy héten. De minél többet tud önállóan dolgozni, igazából annál kevesebb szükség lehet rám” – mondja Niki.
Szeretne újra a volán mögé ülni
És ha már a nagy céloknál tartunk: tervben van az is, hogy megtanuljon kézzel vezetni. Az OORI-ban azt mondták, megvan erre az esélye, de sajnos sok szövődménye volt és még van is a mai napig, így minden sokkal nehezebben megy neki. De ez amúgy is minden betegnél más. Van, aki hónapok alatt eléri ezt az állapotot, másnak évekbe telik.
„Én most egy évnél járok és még mindig nagyon messze vagyok ettől. De haladunk előre” – teszi hozzá Gábor.
Néhány hete elkezdett úszni is, Budapestre jár az OORI-ba, mert ott vannak erre specializálódott gyógytornászok és egy hidroterápiás részleg is. Ez tehát egy külön tudomány.
„Lépésről lépésre vesszük, először megtanultam a hátamon lebegni. Nagy meglepetés volt, hogy nagyon a lábam sem süllyed el. Utána azt gyakoroltuk, hogy amikor kifújom a levegőt, akkor visszakerülök függőleges helyzetbe és úgy lebegek. Aztán elkezdtünk tanulni mellúszást, hátúszást, gyorsúszást is. Nagyon nagy előnyt jelent, hogy én előtte úsztam. Az első órán azt mondta a hidroterápiás hölgy, hogy nyolc-tíz óra anyagát át tudtuk ugrani, de most már azért lassabban megy” – meséli.
A beteg hozzáállása a legfontosabb
„Amikor először meglátunk egy beteget az aktuális állapotában, akkor nem biztos, hogy számítunk arra, hogy olyan szép eredményeket érünk el, mint amilyeneket végül sikerül elérni. Szerintem a beteg hozzáállása és együttműködése a legfontosabb. Mert mi hiába mondjuk és irányítjuk, hogy mit és hogyan csináljon, ha ő akar, akkor fogunk haladni, ha nem akar, akkor sajnos esélytelen. Az viszont biztos, hogy sok mindent el lehet érni szépen fokozatosan” – mondja Niki, akinek munkáját szakmailag és emberileg is nagyra becsüli Gábor.
„A gyógytornász szakma egy nagyon komoly, összetett tudomány. Valóságos csoda, amit a gyógytornászok csinálnak. Az OORI-ban is láttam, hogy miket tudnak csinálni a semmiből. Mint az én esetemben is. Meg sem bírtam moccanni, de egy egészen mindennapi életre alkalmas embert tudtak faragni belőlem” – hálálkodik dr. Varjú Gábor.
