Hatos Gábor szenzációs bronzérme

Ismét dobogóra állhatott a Haladás VSE birkózója, aki a 74 kilogrammosok mezőnyében azeri ellenfelét legyőzve bronzzal zárta a dortmundi Európa-bajnokságot.

A tavaly vb-bronzérmes Hatos a 3. helyért rendezett összecsapást három menetben nyerte meg, sikerét elsősorban annak köszönheti, hogy fizikailag felőrölte fiatal riválisát - írta a Nemzeti Sport Online.

Az első menetben nem bírtak egymással a felek, két percig nem született értékelhető akció. A korongválasztásnál az azeri lett a kedvezményezett, így ő foghatta meg Hatos lábát, s ez szinte garantált pontot jelent, Hatos riválisa nem is szalasztotta el a lehetőséget. A folytatásban viszont Hatos már nem bízta véletlenre a dolgot, űzte-hajtotta ellenfelét, s a második felvonást egy mögé kerüléssel nyerte meg 1:0-ra, míg a harmadik, döntő két percet egy-egy mögé kerüléssel és ledöntéssel 2:0-ra.

A magyar birkózó a nyolcaddöntőben az osztrák Philipp Crepaz ellen „melegített be”, majd a legjobb nyolc között nagy küzdelemben kikapott a világbajnok és címvédő, egyúttal későbbi győztes orosz Gyenyisz Cargustól. A vigaszágon a francia Luca Ezio Lampis-t két menetben múlta felül, így küzdhetett meg az éremért Gulijevvel.

- Nagyszerű nap volt ez nyitánynak, Hatos végig kiválóan birkózott – mondta az MTI-nek Gulyás István, a szabadfogásúak szövetségi kapitánya. – Még az orosz ellen is nagy meccset vívott, szoros küzdelemben maradt alul, de Cargus nem véletlenül súlycsoportja klasszisa. A bronzmeccsen a korongválasztásnál már-már szokásosan balszerencséje volt, de a második menettől szinte csak ő volt a szőnyegen, így megérdemelten nyert.

- Jó volt a sorsolásom, mert az első összecsapásom könnyű volt. Cargussal szorosabb meccset vívtam, mint a tavalyi vb-elődöntőben, ezúttal volt esélyem ellene. A 3. és 5. hely között nagy különbség van, ezért alaposan meghajtottam a riválisomat, s végül nyertem. Rövid pihenő után megkezdem a felkészülést az olimpiai kvalifikációs vb-re – mondta Hatos az MTI-nek.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

„Ha nincs a szülői háttér, nem lett volna belőlem senki”

Hatos Gábor mindig is egy olyan srác volt, aki nem bírt a fölös energiáival, ezért lett birkózó. Szereti a zenét, imád táncolni. Bejárta az egész világot, Kuba és Róma nagyon bejött neki. A Haladás VSE világbajnoki bronzérmes sportolójával beszélgettünk.

Hatos Gábor bronzérmet nyert a VB-n

A Haladás VSE sportolója a moszkvai birkózó világbajnokság utolsó napján megszerezte a magyar válogatott első érmét, miután két menetben legyőzte a lengyel Krystian Brzozowskit.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport