1958 február 6-án pár perccel három óra után a München Riem repülőtér kifutópályáján túlszaladt, majd kigyulladt a British European Airways (BEA) 609-es járata. A fedélzet 44 tagja között a világ egyik legjobb futballcsapatának a játékosai, újságírók és stábtagok voltak, akik közül 20-an a helyszínen, vagy később, a kórházban életüket veszítették.
A „Busby Bébik”
Az UEFA 1955 áprilisában hozta létre a ma Bajnokok Ligája néven ismert kupasorozat elődjét, a Bajnokcsapatok Európa-kupáját, amelyben akkor még csak az európai bajnokságok bajnokcsapatai vettek részt.
A legelső idényt 1955-56-ban rendezték meg, ahol a másik angol sztárcsapat a Chelsea indulhatott volna, azonban a ligától ők nem kaptak engedélyt, így a Manchester Uniteden volt a sor, hogy megmérettesse magát a nemzetközi tornán.
A legelső nemzetközi tornáján Matt Busby csapata egészen az elődöntőig jutott, ahol a Real Madridtól szenvedtek vereséget. A következő hazai bajnokságot megnyerte a Manchester United, így ismét kvalifikálta magát a következő nemzetközi tornára.
A csapat menedzseréről, Matt Busbyról elnevezett csapat favoritnak számított, hiszen a fiatal játékosok sikert sikerre halmoztak. Hétvégente a hazai bajnoki meccseket kellett lejátszani, hétközben pedig a kupamérkőzéseket, így folyamatosan repülővel kellett ingázniuk különböző európai városok között.
Az 1957-1958-as szezonban csakhamar a negyeddöntőben találták magukat, ahol a jugoszláv Crvena Zvezda volt az ellenfél. Az első meccsüket 1958. január 14-én játszották, ahol a „Busby Bébik” 2:1-re verték a belgrádi csapatot, majd három héttel később visszavágóra utaztak Belgrádba, ahol 3:3-as döntetlen után kiharcolták a továbbjutást, így a csapat boldogan indulhatott haza.
Tragédia
A Manchester United vezetése - mivel előző fordulóban a menetrendszerű járaton az angliai köd miatt nehezen, kitérőkkel jutottak vissza Prágából Manchesterbe - ezúttal különgépet bérelt.
A szerencsétlenül járt repülőgép egy hatéves Airspeed Ambassador 2 volt, 1952-ben készült, amelyet két pilóta vezetett: James Thain kapitány, egykori RAF-repülőszázados, aki korábban több rangban is szolgált a brit légierőnél.
Kenneth Rayment másodpilótaként volt a fedélzeten, aki szintén korábbi repülőszázados, nem mellesleg részt vett a második világháború légi ütközeteiben, ahol több ellenséges gépet is lelőtt.
A gépet Belgrádba Thain vezette visszafelé pedig a Rayment másopilótának adta át az irányítást. A gép délután negyed kettőkor Münchenben landolt tankolás céljából, hogy aztán onnan az angliai Manchesterbe vegye az irányt.
A tankolást követően, pár perccel negyed három után, a pilóták megkapták a felszállási engedélyt, azonban Rayment megszakította a műveletet, mivel azt észlelte, hogy a nyomásmérő furcsán ingadozik, valamint a motor zörgő hangot ad. Kétszer próbáltak meg felszállni, azonban mindkét felszállási műveletet félbeszakították.
Az utasok ezután elhagyták a repülőt, és mivel időközben erősen havazni kezdett, a személyzet is várakozni kényszerült. Az eredeti terv az volt, hogy a repülőgépnek éjszakára ott kell maradnia finombeállítás céljából, azonban Thain kapitány úgy kalkulált, hogy lassabb gázadással is fel tudnak szállni a közel két kilométer hosszú felszállópályán.
Sokaknak rossz előérezete támadt, voltak akik a gép hátsó ülésein foglaltak helyet. A műszerek ellenőrzése után 15:02-kor Thain és Rayment megkezdték a manővert, majd egy perc múlva a műszerek és a motorok vibrálásáról értesítették az irányítást.
Rayment előrenyomta a gázkart, majd a latyakos hóban elindult a gép és folyamatosan gyorsult, azonban a kezdeti gyorsulás után hirtelen csökkenni kezdett a sebesség, amikor Rayment pilótában tudatosult, hogy nagy baj van, és ezt kiáltotta: „Jézusom, nem tudunk felszállni!”
A repülőgép a kifutópálya végén lecsúszott, átszakított egy kerítést, majd bal szárnyával egy közelben lévő családi háznak ütközött, ahol egy család lakott. Az apa és az idősebb lány nem volt otthon, míg feleségének és három másik gyerekének sikerült elmenekülnie, mielőtt a ház lángra kapott.
A gép farokrésze kiszakadt, a pilótafülke bal fele egy fának, a törzs jobb oldala egy fakunyhónak csapódott, egy benne álló teletankolt teherautó felrobbant az ütközéstől. A kigyulladt repülőgépen húsz ember már a helyszínen az életét vesztette, a baleset után hárman pedig a kórházban hunytak el.
Thain kapitány attól tartott, hogy a gép felrobban, ezért azonnal távozásra szólította fel a legénységet. Az utastérben sokan magukhoz tértek, köztük a csapat kapusa Harry Gregg, és a fotós Peter Howard, nagy lélekjelenléttel elkezdték társaik mentését.
A tragédia után
A tragédia után a gyász mellett a legfontosabb kérdés az volt, hogy ki hibázott. A másodpilóta nem sokkal a baleset után a kórházban halt meg súlyos agykárosodás következtében, így James Thain kapitánynak kellett bíróság elé állnia, akit sokáig a tragédia felelősének tartottak.
Thain kapitányt vádolták, mondván jeges szárnyakkal próbált meg felszállni, holott a vizsgálatok ennek ellenkezőjét bizonyították. A tíz évig tartó pereskedésben sikerült tisztáznia magát, majd élete hátralévő részében visszavonult birtokára.
A később lovaggá ütött menedzser, Matt Busby túlélte a tragédiát, hetvenkét napig küzdött az életéért az orvosokkal együtt, ez idő alatt kétszer is feladták neki az utolsó kenetet. A tragédia másik túlélője volt Bobby Charlton, aki a United sztárjátékosa lett.
Sokan azonban, nem voltak ennyire szerencsések, a mélyen katolikus Billy Whelan nem félt, szavai örökre a túlélőkbe vésődtek: "Ha a halál jön, akkor én kész vagyok."
Nem élte túl a következő pillanatokat, ahogy huszonkét másik társa sem.
A halálos áldozatok között volt a Manchester City egykori kapusa, az akkor már újságíróként tevékenykedő Frank Swift és a magyar származású Miklós Béla utazási ügynök is.
A katasztrófa sokként hatott a futballvilágra, a Manchester United pedig válságba került, hiszen nem maradt elég játékosa, akik nemzetközi szinten megfeleltek volna. Szóba került például a csapat nélkül tengődő Czibor Zoltán, Kocsis Sándor és Puskás Ferenc leigazolása is, azonban ez elmaradt.
Ám Matt Busby vezérletével a Manchester United kilábalt a tragédia okozta hatalmas sokkból, és a sok éves kemény munka eredményeként már a George Best, Denis Law és persze Charlton nevével fémjelzett garnitúrával 1968-ban a United – első angol csapatként – megnyerte a BEK-et.
