Ha az ember nem figyel különösebben, simán elsétál mellette. Pedig ott van rajta egy elég beszédes címer: egy férfi kévét köt, mögötte egy nagy felhő, felül az áll: „Szövetkezés”, alul pedig az, hogy: „Erő”.
Ez a szombathelyi Hangya-ház
A szóban forgó épületet 1939 és 1941 között húzta fel a Hangya Szövetkezet, a terveket Frank Ágoston készítette. És bár ma már legfeljebb egy furcsa nevű régi intézménynek tűnik, a Hangya egy időben az ország egyik legdurvább gazdasági hálózata volt.
Az egészet még 1898-ban indította el gróf Károlyi Sándor, aki azt találta ki, hogy a kis- és középbirtokos gazdák ne külön-külön próbáljanak meg boldogulni, hanem fogjanak össze. Innen a név is: Hangya – sok kicsi együtt dolgozik, szervezetten.
A bevált modell
A Hangya pár évtized alatt konkrétan behálózta az országot: a két világháború között több mint 2000 tagszövetkezete volt, nagyjából 700 ezer taggal. Voltak saját boltjaik százszámra, ipari üzemeik, konzervgyáraik, így nemcsak vásároltak és eladtak, hanem hiteleztek, termeltettek, de a feldolgozásban is jelen voltak. Magyarul: amit ma ellátási láncnak hívnánk, azt ők már akkor tudták.
Olcsóbban, mint mások
Mivel nagy tételben szereztek be árut, 20–30 százalékkal kedvezőbb árakat tudtak adni a tagjaiknak, ami akkoriban nem kis dolog volt. A rendszer lényege pont az volt, hogy a kisebb gazdák is versenyképesek tudjanak maradni.
Az összefogás gondolata pedig az épület homlokzatán is visszaköszön.
A történelem eltüntette
A Hangya a második világháború után gyorsan leépült, 1947-ben beolvasztották az állami szövetkezeti rendszerbe, 1949-re pedig még a nevét is megszüntették. A vagyonát elvették, a hálózatot szétszedték.
A szombathelyi ház viszont maradt, és ma is ott van rajta a figura a búzakévével, meg a két szó: Szövetkezés. Erő. Egy olyan korszak lenyomata ez, amikor a címerekben feltüntetett szavakat még nem szlogennek szánták.
A Hangya Szövetkezetről részletesebben a Magyar Nemzeti Digitális Archívumban olvashat részletesebben.
