Így dolgoznak a hódok Szombathelyen, a Perintnél

Ismét egy olvasónktól kaptunk fotókat, ezúttal a szombathelyi hódok munkáját bemutatva.

Mint írja:

Ezt a művészi alkotást az Óperint utca mögötti Perint patakon készítette egy szorgos hód. Estenként horgászat közben többször is megmutatta magát.

Hódok munkája a Perintnél
Olvasói fotó

Pedig a Wikipédia szerint

az európai hód kanadai rokonával ellentétben nem épít hódvárakat, és gátakat is csak ritkán emel, vackát inkább a partfalban ássa ki. Az akár tizenegy méteres hosszúságot is elérő folyosórendszer bejárata a vízből nyílik. A lakóüreg átmérője 50–80 centiméteres, itt 5–8 állat (egy szülőpár, a tavalyi és az idei alom) él. A család kisebb állandó territóriumot tart fenn a vízpart mentén, melynek határait szagjelzésekkel jelölik ki. Vándorlásra táplálékszűke esetén kerülhet sor.

Hódok munkája a Perintnél
Olvasói fotó

Ennek ellenére a korábban kipusztult, majd ismét betelepített állat természetes ellenség híján szépen elszaporodott, és valóban komoly gondokat tud okozni a fák kidöntögetésével.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Jelentem