Egyik percben eső, a másikban izzasztó meleg vonul át a városon, ezt a fülledtséget nehezen viseli az ember, így az újságíró sem tudja eldönteni, hogy a kukákba hajított tönkrement esernyőket és a pocsolyákat, vagy az árnyékban fagylalttal hűsölőket vegye hírmúzsájának. E nehéz időkben mindig jól jön egy kis tenger, ha máshogy nem is, akkor az Adria-kiállítássorozat részeként.
Az isztriai bor dicsérete
Fülledt melegben zsúfolódtunk be a Savaria Múzeum alagsori részén, a kőtár előterében berendezett kiállításra. A hagyomány és a modernség között: az isztriai falu és a bor kultúrája - címmel fut az apró tárlat, a helyi és külföldi múzeumigazgatók, mellett a horvát konzulátus tanácsnoka is mondott beszédet, közben pedig egy környékbeli tamburazenekar is játszott.
A megnyitó után mindenki átvonult a kőtárba, csak én maradtam ott, hogy zavartalanul böngésszem a tárlatot. Az egész kiállítás valójában az isztriai bortermelésről szól, sok borvirágosorrú gazda él arrafelé, régi hagyománya van a szőlőtermelésnek és a borfogyasztásnak a horvát területen. Különféle használati tárgyak vannak kiállítva a teremben, hordótól a fogón át demizsonokig.
A legérdekesebb számomra a bukaleta (bokály) volt, amiből a bort isszák és esetenként a levest is eszik. Ez az edény, avagy korsó általános szimbóluma Isztriának. Lehet egyszerű, vagy gazdagon díszített, személyhez köthető vagy általános s hasonlók.
A kedvenc mondatom a kiállításon a pincét bemutató info-paravánon volt:
A pince férfi terület
Erről beugrott egyből nagybátyám pincéje, ahol tán nő még nem is nagyon járhatott, de ilyesmi volt dédapámé is, az ő kis váruk, az ő kis világuk. A piros Symphonia füstjével, a hanyagul elöblített hatféle pohárból összeálló készlettel. A pince férfi terület…
No de vissza a megnyitóhoz: tehát voltak különféle borospincés kellékek, és akkor már egy kis borkóstoló is, a szomszéd helyiségben. Azt kell, hogy mondjam, hogy a második pogácsa után, egy pohárka igazán finom horvát bort kortyolgatva a hűvös kőtárban megtaláltam végre a helyem ebben a változékony napban.
A háttérben tamburazene, balomon a jobbik felem, a teremben egy kicsit több horvát, mint magyar szó, már majdnem nemzetiségi bálok hangulatát éreztem. Lehetne minden kiállításmegnyitón horvát bor és népzene, nem lenne ellenemre.
A kiállításról pedig több szót nem is ejtenék, nézze meg mindenki a saját szemével! Az Adria sorozat következő része augusztus huszadikán nyílik a Vasi Skanzenben.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
