Nem sok jóval kecsegtetett a szombat, délelőtt szürke égbolt, kora délutánra meg leszakadt az ég, ahogy az mostanában szokásává vált. Bár a meteorológusok azt állították, estefelé kisüt a nap, azért ebben erősen kételkedve pattanunk be a kocsiba. Az időjósoknak ez egyszer bejött az előrejelzés, Szentgotthárdon már napszemüvegben szállunk ki az autóból.
Hűtött Csirkeaprólék és VIII. Centrifuga
Hat óra tájékán a Várkerti szabadtéri színpadnál még csak pár helyi lézeng, az első fellépő zenekar, a No Para pedig taktikai megbeszélést tart. Felmérjük a terepet, hogy hol találunk mellékhelyiséget, jó előre gondolva a sörfogyasztás hatására és az éjszaka sötétjére, ne az utolsó pillanatban kelljen keresgélni.
Közben egy kis téglaépület ajtaján megpillantjuk a Dráma Margarin piros-fekete logóját, sejtjük, hogy nem a wc-t jelölték meg vele, így bekukkantunk a helyiségbe. Egy rendhagyó kiállításon találjuk magunkat, ahol a Hopplá feszt húszéves történetéből fényképek, újságcikkek és plakátok függenek a falon.
Igor, a Save As zenekar basszusgitárosa (egyben kollégánk és útitársunk) rögtönzött tárlatvezetést tart nagy lelkesen arról, hogy ki, mikor, melyik bandában zenélt, hová igazolt át.
Ezalatt jót vigyorgunk a fesztivál első plakátján szereplő fellépők nevén, mint a Hűtött Csirkeaprólékon vagy a VIII. Centrifugán.
Ennyi nevet megjegyezni képtelenség, inkább a magyarázat után nyugtázzuk, hogy egy zenekar általában nem vész el, csak átalakul. És mert elmúlt fél hét, a színpad felé battyogunk, ahol a No Para tagjai már startra készen kezükbe vették a hangszereket, mi pedig kíváncsian várjuk az első akkordokat. Hát, ne szépítsünk, a kezdés finoman fogalmazva is gyengécske.
No Para! Ennél már csak jobb lesz!
Az énekes a mikrofonnál úgy fest, mint egy zavarban lévő kisiskolás a szavalóverseny zsűrije előtt, a hangja és a bandában betöltött szerepe között vajmi kevés összefüggés mutatkozik, a zene pedig csaknem szétesik, sehogy sem sikerül egységes produkciót nyújtani. Éppen ezért no para, ennél már csak jobb lehet, így egy határozott hátra arccal a sörsátor felé vesszük az irányt.
Az időjárásnál már csak a csapolt sör hidegebb, amíg a következő fellépőre várunk, alkalmi idegenvezetőnk és Hopplá-szakértőnk, Igor mesél a fesztivál kezdeteiről, aminek az a lényege, hogy alkalmat ad a szentgotthárdi és környéki amatőr zenekaroknak arra, hogy nagyszínpadon, profi hangosítással felléphessenek a közönség előtt.
Az elmúlt húsz év alatt olyan
nagyok
is megfordultak itt, mint az Anima Sound System, a Quimby, a Tankcsapda, a Kispál és a Borz, az Üllői Úti Fuck és a Lord, de az idei alkalom kivételes, nem lesz sztárcsapat, a rendezők kérésére a fesztiválon többször bemutatkozott bandák állnak össze újra, no és persze a jelenleg is működő zenekarok lépnek színpadra.IRA-produkció Chuck Norris-stílusban
Az újra összeállt bandák csoportjába tartozik a következő fellépő, a Műszaki Zár is, aminek a tagjai kb. tíz év eltelte után vállalkoztak közös produkcióra. Előadásuk lényegesen hitelesebb, mint No Paráéké, de a hangulat szempontjából ez sem az igazi, csak néhány fesztiválozót sikerül a színpad közelébe vonzani, a legtöbben inkább a sörsátor körül rajzanak és az ismerősökkel, haverokkal dumálnak.
Közben egyre több helyi erő érkezik, sejteni lehet, hogy ők az Irreális Arculat-fanok, zúzásra készen a színpad felé igyekeznek, ahol a punkvonulat képviselői már a hangszerek beállításával ügyködnek. Az énekes vadállatot is megszégyenítő üvöltése jelzi, hogy elkezdődött az IRA félórás koncertje, ergo elkezdődhet a pogózás is, így a színpad előtti rész alkalmi dühöngővé változik egy szempillantás alatt.
Még ettől sem ájulunk el, lehet, hogy azért, mert a fiúk stílusa jócskán messze áll a zenei ízlésünktől, de ezért akadnak páran, akik vehemens haj- és fejrázással fejezik ki tetszésüket az IRA zenéjére. Persze ebben a pálmát a banda énekese viszi, aki amolyan Chuck Norris-os levegőbe rúgásokkal fokozza a hangulatot.
Dráma Margarin, avagy
mostantól lett ku..a jó a hangulat!
Az IRA koncertje után végre bekövetkezik a várva várt fordulat, reményünk, hogy lesz ez még jobb is, beteljesül, mert a színpadot már a Dráma Margarin veszi birtokba. A fesztivál színvonala így folyamatosan emelkedik, vele együtt nő az érdeklődés, és egyhangúan kijelentjük, hogy a jobbakat hagyták a végére.
A banda a második formációjában áll most a színpadon, a szaxofont Soós Tamás Attila, alias Csonti fújja, akit a Sziámiból, majd az Anima Sound Systemből ismerhetünk. A csapat gitárosának feleségétől a koncert alatt megtudjuk, hogy a fiúk kicsit vacilláltak (utólag üzenjük nekik, hogy kár volt), fellépjenek-e vagy sem, mert nem jutott elég idejük a próbákra, aztán rövid időn belül meg is győznek minket a Drámások, hogy érdemes volt majd három órát várni az igényes zenére.
Közben megnézzük, ki lesz a következő fellépő, a Zaporozsec nevét olvassuk a listán, és kíváncsiak vagyunk, mit nyújt majd a három tizenéves srác. Egy gyors hangszerelés és beállítás után be is bizonyítják, hogy bár fiatalok (átlagéletkoruk 17 év), már nem kispályások, magabiztosan csapnak a húrok közé.
A Zaporozsec bandája egy menyasszonnyal egészül ki
A fiúk 2007-ben megnyerték az Átjáró fesztivál első szakaszának megyei döntőjét, és egy beszélgetésből azt is megtudjuk, hogy felléphettek volna idén a Szigeten is. Azért csak volna, mert a fővárosban való bemutatkozást az egyik bandatag tanulmányi útja miatt ki kell hagyni. Sebaj, jövőre talán összejön, mi legalábbis ezt kívánjuk, mert tehetségesek, annyi szent. (Save As! Jó lesz vigyázni!)
A zene ritmusára már a mi lábunk is megmozdul, a tini lányok pedig sikongatással próbálják meg felhívni magukra a bandatagok figyelmét. Ám a középpontba hirtelen egy elcsatangolt, frissen házasodott pár kerül, néhány perc múlva szinte egy egész násznép követi őket a fesztiválra a környéken tartott lakodalomból.
Az újdonsült feleség és két nyoszolyólánya csakhamar a színpadon ropja, rögtönzött táncműsoruk miatt mindenki szakad a röhögéstől, a Zaporozsec-fiúk is jót mosolyognak a dolgon. Persze ez a kis előadás mit sem változtat a fergeteges hangulaton, már egy egész tömeg táncol a zenére.
A nagy dobást a végére hagyták a szervezők
Az óra lassan tizenegyet üt, a koncertek javarésze inkább a hátunk mögött van, mint előttünk, a hidegben toporogva várjuk az utolsó fellépőt, aki nem más, mint a Save as zenekara. Elcsípünk néhány mondatfoszlányt, nevezetesen azt, hogy fesztiválozók szerint is majd ők teszik fel az i-re a pontot, de a fiúk csak váratnak magukra.
Már a színpadon állnak, talán hosszabban is készülődnek, mint az elcsatangolt menyasszony tette, hangolnak, és nem hagyják ki a szokásos cigizős-sörözős közjátékot sem, amire a közönség egyre türelmetlenebb lesz. Végre megszólalnak az első akkordok, aztán Zénó rekedtes hangja, mi pedig az első sorban büszkélkedünk, hogy a színpadon, gitárral a kézben láthatjuk szerkesztőségünk Igorját.
No jó, nem kertelünk, mindenki gondoljon, amit akar, szó sincs semmiféle elfogultságról, ésatöbbi, ésatöbbi, de tényleg a legjobbak maradtak a végére, amit a színpad előtt csápoló tömeg ékesen bizonyít. Röviden és összegezve: az énekes hangja passzol a zenéhez, a számokat összehangoltan játsszák a fiúk, egységes, kerek a produkció. Ami pedig a legfontosabb, hogy hiteles.
A közönségen végignézve megállapítjuk, hogy a fesztivál színvonala és a hangulat is a Save As koncertjével érte el a csúcsát, de a befejezést sajnos nem tudjuk megvárni, indulásra int az óra. A kocsiban még a fellépőket firtatjuk, elégedetten eltekintünk a gyengécske kezdéstől, mert csak Hopplá lett a végére, nem pedig Hopplácska. Sztárzenekar nélkül is megy ez, gyerekek!
