„A Kispál úgyis öreg már” – nagykorú lett a Hopplá fesztivál

Szinte mindenki ismer mindenkit, hiába, kisváros ez a Vas megye, és a nyárközepi szentgotthárdi feszt stabil találkozási pont.

Kissé elcsigázva szállunk ki az autóból a szentgotthárdi Várkert szabadtéri színpada mellett. A hőmérő (betiltott) higanyszála 40 fok körül jár, a napsütésnek kitett színpadi sátor alatt ennél még néhány fokkal melegebb is van. Nem is csodálkozunk, hogy fél öt körül alig húsz érdeklődő lézeng a színpad körül, ahol még javában tart a beállás.

Aztán kellemes meglepetés, egyre többen érkeznek, látható, hogy nem akarják kihagyni az első zenekarokat sem. Jönnek a később fellépő zenészek, szinte mindenki ismer mindenkit, hiába, kisváros ez a Vas megye, és a nyárközepi Hopplá stabil találkozási pont.

Csináljunk egy fesztivált!
Még 1990. júliusában történt, hogy három Szentgotthárd környéki zenekar, a Dráma Margarin, a Nyolcadik Centrifuga és a Spider eleget tett a művelődési ház felkérésének, és fellépett a máriaújfalui Hársas-tó partján. Az akkori városi tanács – az Ausztria felé történő nyitás jegyében – kétnapos kulturális rendezvényt szervezett, amelynek része volt a tóparti koncert is. A program végén Bauer Károly, akkori tanácselnök, későbbi polgármester e sorok írójának kifejezte, nem is gondolta volna, hogy ilyen komoly zenei élet van a városban. Aztán megkérdezte, van-e esély egy nagyobb fesztivál megszervezésére. „Persze, hogy van” – válaszoltam, „csupán pénz kérdése a dolog”. „Pénz van, persze ésszerű keretek között.” – kaptam a bíztatást és másnap elkezdődött a fesztivál szervezése.

Az első Hopplá fesztivál költségvetése 50 ezer forint lett, a hangosítást Vida Ferin keresztül az akkori Lord hozta, az este sztárvendége a Zsoldos Báró vezette Blues Henger lett. A Nyugat-Dunántúl napilapjaiban közzétett apróhirdetésekre rengeteg amatőr zenekar jelentkezett, végül válogatni kellett, és augusztus utolsó hétvégéjén le is zajlott a fesztivál.

Ingyenes koncertek
Akkor még nem gondoltuk volna, hogy tulajdonképpen hagyományt teremtünk, a következő évben az első buli sikerére alapozva szerveztük meg a monstre koncertet, aztán már tulajdonképpen nem lehetett abbahagyni. E sorok írója hat év után kiszállt a szervezésből, amit teljes egészében a művelődési ház vett át, az utóbbi években már a város nagyrendezvényei között szerepel a program.

A rengeteg, felsorolhatatlan amatőr zenekar mellett fellépett például a Quimby, a Sziámi, a Kispál és a Borz, a Tankcsapda, az Anima Sound System, a Pop Art Market. A közönséget érezhetően vonzza a buli, ami annak is betudható, hogy nincs belépőjegy. Ezért a nézőszámról pontos adatok sincsenek, a legnagyobb közönséget három évvel ezelőtt a Tankcsapda produkálta, a becslések szerint közel 2 ezer embert.
De térjünk vissza a szombati, 18. Hopplá fesztiválhoz.

Az elmaradhatatlan énekes
Miközben a gyarapodó közönség az árnyékot kereste, a sörsátorban a hűtők küzdöttek a sivatagi meleggel, öt órakor a színpadra lépett a vassurányi Stainless. Ismerős arcok, aztán rájövünk, hogy – legalábbis néhányukkal – az Átjáró tehetségkutató sárvári elődöntőjén találkoztunk, Metalforce néven. Most egy kcsit megsajnáljuk őket, hiszen tényleg dögmeleg van, ennek ellenére jó húszfős rajongótáboruk birtokba veszi a színpad előtti teret.

Mi inkább a sörsátor nyújtotta enyhe keressük, befut Hege, a körmendi művház ifjúsági referense, az Átjáró narrátora, szervezője. Kicsit nosztalgiázunk, hiszen Hege volt az, aki az első 10-12 Hopplá elmaradhatatlan fellépője volt, mint egy körmendi csapat énekese. Hege aztán mégis elmaradt, most táborozó középiskolásokat hozott a bulira.

„A Kispál úgyis öreg már”
Meglepődve látjuk, hogy – első negatív érzésünk és várakozásunk ellenére – szépen gyarapodik a közönség. Szinte egyenes arányban a hőmérséklet csökkenésével.

Aztán a szentgotthárdi Zaporozsec lép a színpadra, helyi erőként komoly közönségsikerként. Ami, persze, teljesítményüknek is betudható, hiszen 20 zenekar közül nyerték meg az Átjáró döntőjét. Most, a rendelkezésre álló 45. percnek köszönhetően több számot is hallunk tőlük, közben Pócza Zsolttal, a keverőssel beszélgetünk, aki azt mondja: „Nagyon jók, a Kispál meg úgyis öreg már.”

Boban Markovic reinkarnációja
Következik az Avion Tatáról, fellépésük jó példa arra, hogy a Hopplá híre már az egész országban elterjedt, és arra is, hogy megfér egymás mellett a műfajok kavalkádja. Stílusukat nem is tudjuk beazonosítani, a fúvós szekcióval megspékelt előadásban háromnegyedes (keringő) ritmusképleteket is hallhatunk, talán Boban Markovic keményebb reinkarnációjának nevezhetjük őket.

A közönség egyre inkább magára talál, komoly fejlődésen megy át a színpad előtti népsűrűség, alakul a buli.
Aztán a budapesti Fugu lép a színpadra. A szentgotthárdi kötődésekkel (Pávolits Péter dobos) rendelkező banda igazi zúzást mutat be, a technikusok ezen felbuzdulva bevetik a füstgépet is. A bő félórás produkció után aztán az est egyik fénypontja következik.

Megszólal a nagyérdemű kórusa
A szentgotthárdi és fővárosi tagokból álló Wendigónak láthatóan jót tett a közelmúlt nagy sikere. A Fonogram díjátadón csak tizenegynéhány szavazattal maradtak el a nyertes Rúzsa Magditól, ami komoly teljesítmény, tapasztalva az énekesnő körüli médiafelhajtást. Tavaly megjelent nagylemezük pedig a Hungarian Metal Awards szavazáson elnyerte a 2006 Legjobb debütáló albuma címet. A csapat eleget tett az eredményekből adódó elvárásoknak, rendkívül dinamikus, színvonalas produkciót mutattak be, amelyre vevő volt a közönség is, végre megszólalt a nagyérdemű kórusa is, hogy el se hallgasson a fesztivál végéig.

Közben azonban megérkeztek a főzenekar, a pesti Üllői Úti Fuck tagjai, köztük vendégként a Pál Utcai Fiúk frontembere, Lecsó. Ismerősként köszöntjük, gyorsan kölcsön is kér egy gitárerősítőt, mert hogy a kocsiba nem fért be az övé. Kérését örömmel teljesítjük, de azért megkérdezzük, hány zenekarban is játszik. „Csak kettőben, a Pál Utcai Fiúkban, meg a Kiscsillagban” – mondja, „a Kispálban és a Fuckban csak kisegítek.” Irány a sörsátor, beváltjuk a rendezők által adott italjegyet, a sör hideg, nem volt hiába a hűtőgépek áldozatos igyekezete.

Másfél óra Fuck
Az Üllői Úti Fuck koncertjét már a színpad széléről nézzük, profi produkció, láthatóan élvezik a játékot, ami nem meglepő, hiszen a közel 20 éves együttes több krízis után talált tavaly magára. Farkasember (Farkas Zoltán), a dobos szinte hazai pályán játszik, hiszen barátnője szentgotthárdi, és rendszeresen előfordulnak a városban és a koncerteken. Másfél óra a jussuk, nem kímélik magukat és a közönséget sem, ami kellően hálás ezért.

A következő fellépőről csak néhány szót, hiszen e sorok írója pengeti a basszusgitárt a Save As-ban. A zenekar hat évre tekint vissza, ez év februárjáig Knight Riders néven működött, két tagcsere után időszerű volt a névcsere és a repertoár megújítása is. Bő félóra után egy ráadás, aztán a cucc bepakolása a kocsiba, így a New Level műsoráról lemaradunk. Ők is nevet váltottak, a Wendigó megalakulása előtt Da Capo néven játszottak, a jelenlegi zenekar a Da Capo felélesztése a régi tagokkal.

Jövőre magázódunk
A programot végül a fiatalokból álló Membrán zárja éjjel három körül.
Nekünk pedig nem marad más hátra, mint levonni a konklúziót: Nagykorúvá lett a Hopplá fesztivál, életképességét mindennél jobban bizonyítja, hogy a szaharai forróság ellenére mintegy hatszázan voltak a szombati koncerten, és végig kitartottak, ami nem volt könnyű, hiszen a koncert délután ötkor kezdődött és éjjel háromkor fejeződött be.

Lehet, hogy jövőre már magázó hangnemben kell írni a 19 éves Hoppláról.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Könnyű