Idén sem marad el a a Bécsi Filharmonikusok szokásos újévi koncertje

A világ csaknem száz országába közvetítik a Bécsi Filharmonikusok tradicionális Újévi Koncertjét, amelyet ezúttal Christian Thielemann vezényel. A programban megemlékeznek Anton Bruckner születésének 200. évfordulójáról is, de továbbra is a Strauss-dinasztia művei dominálnak.

Az év első napján Bécsre figyel a világ: csaknem száz országban közvetítik ugyanis a Bécsi Filharmonikusok 84. Újévi Koncertjét a Musikvereinből. Az év egyik legjelentősebb zenei eseményét világszerte több mint egymillió néző követi figyelemmel a képernyők előtt, a zenekart – 2019 után másodszor – Christian Thielemann vezényli.

A lendületes-klasszikus program Karl Komzák zeneművével, az Albert főherceg indulóval (Op. 136). veszi kezdetét, de megemlékezik Anton Bruckner születésének 200. évfordulójáról is. Az újévi koncertet továbbra is a Strauss-dinasztia művei dominálják: Bécsi bonbonok, Féktelenül, polka és keringő – a lendületes, vidám dallamok időnként mégis elgondolkodtatnak.

A Bécsi Filharmonikusok Christian Thielemann vezényletével az újévi koncertet próbálják.
© Wiener Philharmoniker / Dieter Nagl

Eközben különleges premiernek lehetnek szem- és fültanúi a bécsi Ehrbar Saal vendégei, ahol a Női zeneszerzők 1. Újévi Koncertjét rendezik meg 17 órai kezdettel. Az este házigazdája, Irene Suchy – aki egyben ötletgazda is – célja, hogy felhívja a figyelmet Johann Strauss női kortársaira, akik akkoriban éppolyan ismertek és elismertek voltak és számos nagyszerű zeneművet alkottak. A különleges koncert Constanze Geiger „Kaiser-Einzug-Marsch”-jával veszi kezdetét és Josephine Weinlich-Ammann „Freie Gedanken” - Szabad gondolataival ér véget. De hallhatóak lesznek kortárs művek is, így például Violeta Dinescutól a „Dreamtime Ragtime“, Melissa Colemantól a „Tango Ardor“ és Johanna Doderertől a „Schneerosenwalzer”.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Ha további híreket és információkat is szeretne megtudni Sopronból és környékéről, iratkozzon fel az enyugat.hu facebook oldalára

Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra