Orbán István plébános mesélte el életútját. Mi pedig videóra vettük a különleges estét.
A Kutatók Éjszakája előtti napon, csütörtökön benéztünk az 5 napon át tartó Templomok Éjszakájának egyik állomására is. Mindennap másik templomban gyűlhettek össze a hívők, az első napokon délután 6 órai, később fél nyolcas kezdéssel.
A galériához kattints a képre.
Kovács Dávid
Minden templomban egy-egy plébánost hallgathattak meg az odalátogatók, akik arról beszéltek, miként vélekednek saját hitéről és milyen hatással volt életútjukra a papi lét.
A galériához kattints a képre.
Kovács Dávid
A sárvári Szent László Templomba mentem el, Orbán István plébános mesélt életútjáról, hitéről. Mi pedig videóra vettük az eseményt
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!