Itt tart most Győrnél az 1. számú főút építése

Az év második felére készül el teljesen.

Az 1. számú főút 2×2 sávos bővítése során 2018-ban elkészült a főút városból kifelé vezető oldalának szélesítése. Határidőre befejeződött a Tóth László utcai felüljáró félpályás megépítése, így a múlt év december 17-e óta már azon haladhat a forgalom – közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt (NIF).

Az idei év tavaszán megkezdődött a főút város irányába tartó sávjainak szélesítése és az új pályaszerkezet megépítése.

ű
NIF

A Tóth László utcai műtárgy Aréna parkoló felőli részén a hídfők elkészültek, a gerenda beemelés április első hetében megtörtént. Az 1. sz. főúton elindult a meglévő fél pályában történő felújítása.

NIF

A város felől a Dohány utca irányába az Iparcsatorna felett kiépülő „A” ágon a beton alapréteg elkészült, erre jönnek majd a pályaszerkezeti rétegek. Készen van a csatorna feletti új híd. Már csak a befejező munkák vannak hátra.

NIF

A Dohány utcában a burkolat szélesítés, csatorna, szegély építés a bal oldalon elkészült és félpályában a kötőréteg terítés is befejeződött.

NIF

A Reptéri úton a régi burkolat elbontása és az új pályaszerkezet betonozása megtörtén. A Dohány utca és a Reptéri út találkozásánál a körforgalom kialakítása megkezdődött.

A 2,1 milliárdos projekt befejezési határideje 2019. harmadik negyedéve.

NIF

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Tech