Az egyenruhások rövid időn belül rátaláltak a szabálytalanul közlekedő gépjárműre, annak vezetőjét igazoltatták, majd vele szemben alkoholszondát alkalmaztak, amely pozitív eredményt mutatott.
A rendőrök az 52 éves férfit elfogták, és a Csornai Rendőrkapitányságra előállították, ahol ellene ittas járművezetés vétségének gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak.
A rendőrség az úton hátrahagyott gépjármű elszállítására intézkedett.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!