Jeles, Parti Nagy és Szálinger Balázs - pár húzónév a szombathelyi Mesebolt jövő évadjából

A társulat is változóban, ketten Indonéziába mennek, ketten viszont csatlakoznak a csapathoz. Mutatjuk az évadot, a terveket és a statisztikákat.

Az szombathelyi bábszínház évadának adatai

  • Bérletesek száma összesen: 5007 fő
  • Előadások száma az évad végéig: 386
  • Nézőszám az évad végéig: kb. 39.500 fő
  • Hihetetlen előadásszámot produkáltak az idei 2017/18-as szezonban a szombathelyi Meseboltosok. Eddigi fennállásuk óta a legtöbbet játszották, 10 saját bemutatójuk, 386 előadásuk volt. Mindehhez tegyük hozzá, hogy egy 19 fős társulatról van szó, az irodai dolgozókat beleértve. Kovács Géza igazgató szerint szép teljesítmény ez a csapattól, de nem egészséges, hihetetlen terhelésnek vannak kitéve a színészeik.

    Mindenféle korosztálynak játszanak, szinte nem volt olyan bölcsődés Szombathelyen, aki ne látta volna tavaly októberi pöttömszínházi bemutatójukat, a Papírvarázst. Ugyanakkor nemcsak a kisiskolásoknak készítenek előadásokat, hanem egyes darabjaikkal megszólítják a középiskolás vagy éppen a felnőtt korosztályt is. Csütörtökön 20 órától például utoljára üdvözül majd Baltasar Espinosa - szabadtéren, a szombathelyi székesegyház előtt. (Erről bővebben itt olvashat.)

    Mesebolt Bábszínház sajtótájékoztató
    Vágvölgyi Bálint

    A nyárban sem állnak le. A Kőszegi Várszínházzal közösen, Estimese címmel a Halhatatlanságra vágyó királyfi történetét dolgozzák fel, és egy izgalmas kísérleti színházra készülnek. A szövegért Peer Krisztián és Janicsek Péter felel majd. Kőszegen bemutatójuk július 2-án lesz.

    Mesebolt Bábszínház sajtótájékoztató
    Kovács Géza és Varga Bori
    Vágvölgyi Bálint

    Kovács Géza a sajtótájékoztatón jelezte, hogy jövőre lejár igazgatói mandátuma, amelynek meghosszabbítására készül.

    Van még dolgom, feladatom, amit szeretnék megoldani

    - fogalmazott. Egy új színházi arculatban gondolkodik, és olyan előadásokban, amelyekben a színháznak a jelenleginél is nagyobb lesz a társadalmi szerepvállalása.

    A bábszínház társulatából hárman is eligazolnak, Takács Dániel és Lehőcz Zsuzsa Indonéziában, egy 9 hónapos szakmai kurzusra megy. Dénes Emőke pedig Kecskeméten folytatja. A társulathoz igazol viszont két fiatal színész, Varga Bori, aki idén végzett a Kaposvári Egyetemen, és Kosznovszky Márton, aki eddig a zalaegerszegi Griff Bábszínházban dolgozott.

    A 2018/2019-ES ÉVAD TERVEI

    Peer Krisztián: Estimese - kamaraterem
    • rendező: Janicsek Péter
    • írta: Peer Krisztián, Janicsek Péter
    • animáció: Besnyő Dániel, Maruscsák Dávid, Szujó Alexandra
    • grafika: Mészáros Lilla
    • zeneszerző: Tóth Andor
    • szereplők: Fritz Attila, Kőmíves Csongor, Varga Bori
    • ajánlott korosztály: 6 éves kortól
    Michael Ende: Ármányos puncspancs - színházterem
    • bábszínpadra alkalmazó: Gimesi Dóra (Lázár Magda fordításának felhasználásával)
    • rendező: Kovács Géza
    • tervező: Grosschmid Erik
    • szereplők: Kosznovszky Márton, Gyurkovics Zsófia, Kőmíves Csongor, Fritz Attila
    • díszlet, jelmez, bábok a Békéscsabai Napsugár Bábszínháztól bérelve,
    • bemutató: október 14.
    • ajánlott korosztály: 4 éves kortól

    Kolozsi Angéla: Pöttöm Panna – kamaraterem
    - a Griff Bábszínházzal közös előadás
    • Andersen meséje alapján írta: Kolozsi Angéla
    • rendező: Veres András
    • tervező: Sabina Sinko
    • zeneszerző: Gyulai Csaba
    • szereplők: Kovács Bálint, Varga Bori
    • próbakezdés: október 15.
    • bemutató: november 18.
    • ajánlott korosztály: 4 éves kortól

    Mesebolt Bábszínház sajtótájékoztató
    Vágvölgyi Bálint

    Josef Čapek: Történetek a Kutyusról meg a Cicusról - kamaraterem • bábszínpadra alkalmazta: Szász Ilona
    • rendező: Kovács Géza
    • tervező: Trifusz Péter
    • szereplők: Császár Erika, Kosznovszky Márton
    • próbakezdés: október 22.
    • bemutató: november 25.
    • ajánlott korosztály: 4 éves kortól

    Körhinta– pöttöm színházi előadás
    • rendező: H. Nagy Katalin
    • tervező: Trifusz Péter
    • Szereplők: Gyurkovics Zsófia, Kőmíves Csongor, Fritz Attila
    • próbakezdés: 2018. november 26.
    • bemutató: 2018. december 9.

    2019.

    Veres András: Kelekótya haramiák - kamara
    Ziránó Színház vendégjátéka,
    • rendező: Veres András
    • tervező: Rumi Zsófia
    • zeneszerző: Dés András
    • szereplők: Pfeifer Zsófia, Varga Péter
    • bemutató: 2019. március 31.

    Veres András: Holle anyó (felújítás) - színházterem
    • A Grimm-testvérek meséje nyomán írta és rendezte: Veres András
    • tervező: Boráros Szilárd
    • zeneszerző: Takács Dániel
    • szereplők: Császár Erika, Gyurkovics Zsófi, Kovács Bálint, Varga Bori
    • próbakezdés: 2018. december 10.
    • bemutató: 2019. február 3.

    Hanna Januszewska: A gyáva kistigris (felújítás) - kamara
    • rendező: Kovács Petra
    • tervező: Boráros Szilárd
    • zeneszerző: Novák János
    • szereplők: Császár Erika, Varga Bori, Kovács Bálint,
    Kosznovszky Márton
    • próbakezdés: 2019. április 15.
    • bemutató: 2019. május 12.

    Oscar Wilde – Schein Gábor: A boldog herceg - színházterem
    • író-dramaturg:
    • rendező: Jeles András
    • tervező: Perovics Zoltán
    • báb, jelmez: Bánki Róza
    • zeneszerző: Szőke Szabolcs
    • zenei munkatárs, korrepetitor: Lukin Zsuzsa
    • szereplők: Császár Erika, Gyurkovics Zsófia, Fritz Attila, , Kosznovszky Márton, Kovács Bálint, Kőmíves Csongor, Varga Bori
    • próbakezdés: 2019. február 11.
    • bemutató: 2019. március 24

    .

    Gimesi Dóra: Tíz emelet boldogság (felújítás) - kamara
    A Budapest Bábszínházzal közös, a 2015. évi budapesti Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle fődíjas előadása
    • rendező: Kovács Petra
    • tervező: Grosschmid Erik és Kiss Rita
    • zeneszerző: Teszárek Csaba
    • játssza: Hannus Zoltán

    Szálinger Balázs: Királyok könyve (Szent István, Szent László,
    III. Béla és IV. (Kun) László) - osztályterem-színházi előadás
    • rendező: Kovács Géza
    • tervező: Trifusz Péter
    • szereplők: Fritz Attila, Kőmíves Csongor, Kosznovszky Márton, Kovács Bálint, Gyurkovics Zsófia
    • próbakezdés: 2018. szeptember
    • bemutató: 2019. április 1-4.

    Parti Nagy Lajos: Ibusár
    A Kőszegi Várszínházzal közös előadás – ifjúsági és felnőtt
    • rendező: Veres András
    • tervező: Boráros Szilárd
    • zeneszerző: Darvas Ferenc
    • szereplők: Császár Erika, Gyurkovics Zsófia, Fritz Attila, , Kosznovszky Márton, Kovács Bálint, Kőmíves Csongor, Varga Bori, Dénes Emőke mv.
    • próbakezdés: 2019. május
    • bemutató: 2019. június vége

    Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Kultúra