Jól odasóztak a szombathelyi Jókai park sétányának

Lebetegedett a sószóró, a helyettese pedig kissé elnagyolt munkát végzett.

Valószínűleg nem mondunk újdonságot azzal, hogy múlt héten megmutatta igazi arcát a tél. Jöttek a mínuszok, a fagy, a szél és a hó is, így bőven volt tennivaló az utakon, utcákon, de az élet ment tovább. Egy olvasónk is gyanútlanul sétálni indult hétvégén egyik este a szombathelyi Jókai, másnéven a Szent István parkban, viszont egyáltalán nem számított arra, ami ott fogadta.

A látottak mélységesen felháborították, így lapunkkal is megosztotta a fotókat. Meghökkentő mennyiségű sót szórtak ugyanis a sétányra, alig néhány méterre a gyönyörű fáktól és úgy véli, a sószerű vegyi anyag szinte biztos, hogy tönkre fogja tenni a fák életterét.

Így szól a teljes levél:

„Tisztelt nyugat.hu Szerkesztőség!

Ma este a Jókai parkban sétálva meghökkentő látvány tárult elém. A sétányon a több évtizedes gyönyörű fáktól néhány méterre, a földre(!), becslésem szerint több száz kiló sót szórtak ki. A sószerű vegyianyag szinte biztos, hogy a fák életterét tönkre fogja tenni.

Szeretném, ha a nyugat.hu illetékes helyen utánajárna, hogy ki a felelős ezen barbár tettért, illetve ki hagyta jóvá és milyen indokkal szórtak ki vegyi anyagot a sétány földútjára? Továbbá, a döntéshozókat vezérelték-e környezetvédelmi szempontok?

A sétányról készített 2 képet mellékelem.”

Olvasó

Kérdéseinket elküldtük először a SZOVA-nak, jött is gyorsan a válasz, hogy ők nem tudnak semmiről, próbálkozzunk a Szomparknál. A történet pedig itt válik érdekessé, és valljuk be, kissé mókássá is. Kiss Dávid ügyvezető igazgató válaszából ugyanis kiderül, hogy lebetegedett a sószóró, a helyettese pedig ezt alkotta.

„Belső vizsgálat során megállapítottuk, hogy a síkosság mentesítési munkák keretében, betegség miatt a helyettesítést ellátó munkások végezték tévesen a síkosság-mentesítő anyag kijuttatását. A kijuttatott anyag begyűjtése megtörtént, a munkások felelősségre vonása folyamatban van” - közölte lapunkkal az ügyvezető.

Időközben kisütött a nap, és remélhetően meggyógyult a sószóró is.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Jelentem