És még folytathatnánk a bevezetőben említett teremtmények sorát: bicikliző baglyok, csapkodó molylepkék, fáklyákkal (gyújtogatni?!) meginduló verebek, két lábon járó kagylók, gyereket hátulról meglátogató bakkecske.
Nem ám az angyalarcú kisjézuska!
Szóval nem igazán olyasmik, amiket karácsonyi képeslapokon - ma pedig karácsonyi tematikájú emailekben vagy csetüzenetekben - küldözgetni szoktunk. A viktoriánus 19. században azonban eszükbe sem jutott a tehetősebbeknek (mert csak nekik adatott meg ez a kiváltság, hogyaszongya képeslapküldés, legalábbis eleinte), hogy bármi gond lenne egy kimúlt vörösbegy komor látványával. Vagy a lebegő medúzát üdvözlő kisfiú képével. Épp ellenkezőleg: konkrétan jó dolog volt ilyesmit kapni!
Na de kérem, halott madarak? Őrültek voltak ezek?!
Nem voltak őrültek. Arról van szó, hogy az 1880-as években, amitől kezdve ezek a lapok már eléggé népszerűvé váltak, a gyászkultúrával és a posztumusz portréábrázolásokkal egyetemben a halál a mindennapi életben teljesen természetesen jelen volt.
A halott madarat ábrázoló kép hasonló volt azokhoz a tipikus korabeli (tan)mesékhez, amik olyan gyerekekről szóltak, akik elszöktek valamilyen számukra ismeretlen, ijesztő terepre, ahol végül a halálukat lelték. Ugyanúgy, mint ezek a mesék, a feldobott talpú szárnyas képe együttérzést volt hivatott kiváltani: a madár egyenes ági megfelelője volt a karácsony - azaz tél - idején megfagyott gyermekeknek. És akkor még nem beszéltünk arról a tényről, hogy a 19. században szőrmentén még ott voltak a profán, pogány népi kultúrának maradékai.
Vörösbegy megölése = jó szerencse!
Hunter Oatman-Stanford a Collectors Weeklyben még tovább árnyalja a képet: azt írja, hogy régen egy vörösbegy vagy egy ökörszem halálba küldése egyfajta szerencsecsináló rituálé része volt. Magyarul ilyen üdvözlőkártyát kapni nem jelentett mást, mint hogy valaki jót akar nekünk kívánni.
Hát így. Nézzünk még több karácsonyi üdvözletet az 1800-as évek végéről, és fogadjuk el, hogy ezek nem valami lázálmos elme kicsapongásai voltak, hanem a lehető legnormálisabbnak számítottak:
( via)
