A Savaria Turizmus Nonprofit Kft., a Savaria Történelmi Karnevál szervezője, két kategóriában is pályázatot hirdet a Savaria Történelmi Karnevál LEGSZEBB KIRAKATA-BEMUTATÓTERME 2015 címmel.
Az elkészült kirakatnak tükröznie kell a Savaria Történelmi Karnevál szellemiségét, hangulatát, és a rendezvényre vonatkozó dátum-információkat. A dekoráláshoz szükséges plakátot és műsorfüzetet térítésmentesen biztosítunk a nevezők számára.
A vállalkozó szellemű pályázók jelentkezését 2015. augusztus 7-én, - pénteken délután - 14 óráig várjuk, a kirakatok elkészítésének határideje pedig 2015. augusztus 11-én 9 óra. A pályázók közül 3 fős szakmai zsűri közreműködésével, mellettük közönségszavazás során választjuk ki az első helyezetteket.
A győztesek a SAVARIA TÖRTÉNELMI KARNEVÁL LEGSZEBB KIRAKATA/BEMUTATÓTERME 2015. elismerésben részesülnek. Az ünnepélyes eredményhirdetésre és díjkiosztásra 2015. augusztus 28- án, pénteken 16:00 órakor kerül sor a Borok Utcája színpadán.
Bővebb információ ide kattintva.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!