Azt mondják, már nem indokolt a tilalom.
A kormány döntése értelmében kedd éjféltől Magyarország nemzetközi légikikötői ismételten fogadhatnak az Egyesült Királyság területéről induló, személyforgalmi menetrend szerinti, illetve nem menetrendszerű polgári légi járműveket – közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese.
Kiss Róbert alezredes az operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján azt mondta: az Egyesült Királyság területéről induló polgári légijárművek leszállási tilalmának fenntartása – amelyről kormányrendelet intézkedett – már nem indokolt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!