Vasárnap délután adott koncertet Szombathelyen az 1976-ban alakult 100 FOLK CELSIUS, amely együttes több generáció gyermekkorának meghatározó zenekara.
Ennek megfelelően gyerekek és egészen idős felnőttek is megjelentek az Agora MSH színpadjánál, ahol egymás után csendültek fel a jól ismert dalok.
Még a mai gyerekeknek is nagy móka volt a sok klasszikus, a Paff, a bűvös sárkány, A nagy ho-ho horgász és társaik. A felnőttek pedig nosztalgiázhattak néhány régi country nótára.
A 100 Folk Celsius első igazán nagy sikere a Paff, a bűvös sárkány volt, amely több mint 300 ezres eladott példányszámával arany- és platinalemez lett. A nagy ho-ho horgász, a Miki Manó, a Pom Pom, a Túró Rudi mellett számtalan sláger fűződik a nevükhöz. A nemrégiben elhunyt Orbán József helyére Heilig Gábor tért vissza a zenekarba.