Kerékpárbarát utak hazája Szombathely!

Egyik olvasónk leírja nem túl kellemes kerékpáros élményeit, egyben a többi olvasó tanácsát kéri.

Tisztelt Nyugat.hu!

Tegnap sikerült személyi sérülés nélkül az Akacs Mihály utca Horváth Boldizsár körút, Szűrcsapó utca közötti szakaszán végigkerékpároznom.

Az elektromos kerékpárom már nem volt ilyen szerencsés, használhatatlanná vált, ugyanis kiszakadt az elektromos csatlakozó. A kár elhárítására most is keresem a szakembert, így még nem tudni mennyibe is kerül majd a javítás, addig pedig marad a busz mert nekem ez volt a mindennapos közlekedési eszközöm.

Tanácsot szeretnék kérni az olvasóktól hogy a károm megtérítéséhez lehet fordulni bárhová is segítségért, esetleg tudnak szerelőt ajánlani. Javaslom a város képviselőinek egy napot kerékpár nyergében eltölteni.

Segítségüket előre is köszönöm: egy olvasójuk

Olvasó
Olvasó
Olvasó

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Jelentem