Körmend tényleg a jobboldal fellegvára Vas megyében?

Ahol kosárlabdából több van, mint baloldali politikusokból.

Nemrég írtuk, hogy Körmenden a saját pártjának emberei akarják megpuccsolni Saját helyettese cserélné le Körmend polgármesterét - Belháború a helyi Fideszben 2023. June 16. 15:00 Bebes István polgármestert. Aki 2002 óta sorozatban nyeri a választásokat, komolyabb kihívója sem akadt egészen 2019-ig, de erről később.

A rendszerváltás óta eltelt 33 év alatt mindössze nyolc évig volt baloldali polgármestere Körmendnek Honfi József (MSZP) személyében. Arról nem is beszélve, hogy az országgyűlési választókerületben 1998 óta fideszes képviselőt választanak újra.

2019-ben viszont a függetlenként induló Patonay Imre volt a kihívója, aki meglepetésre meg is szorította Bebest, csupán 90 szavazat volt a különbség kettejük között.

Viszont Patonay sem baloldali. Ismert a városban, hogy erősen Fidesz-párti, ő 2019-ben sem a Fideszt akarta legyőzni, hanem Bebest. Most tehát legalább három jobboldali jelöltről tudunk, és nagyon valószínű, hogy közülük kerül majd ki 2024-ben az új polgármester.

De miért is van, hogy Körmenden már húsz éve ilyen erős és biztos a jobboldali többség? A kérdésre több válasz is adható, nézzük meg a történelmet, hiszen tudjuk, ha valaki nem ismeri a történelmét, akkor újra és újra megismétli azt.

A 48-as párttól 1948-ig

Az 1918-as őszirózsás forradalom után Körmenden is megalakultak a forradalmi pártok helyi szervezetei. Így a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP), és a Károlyi Mihály-féle Függetlenségi és 48-as Párt is zászlót bontott a városban. A polgári forradalom viszont rövid életű volt. 1919. március 21-én kikiáltották a Magyar Tanácsköztársaságot, ami a kivívott polgári demokratikus rendet váltotta. Az eleinte békés átmenet Körmenden május 5-én szűnt meg, amikor a vörös őrök a tömegbe lőttek.

A vörösterror és a trianoni békediktátum természetesen hatással volt a körmendi politika alakulására is, hiszen közeli területeket is elcsatoltak. Megalakult a Gömbös Gyula vezette szélsőjobboldali Magyar Országos Véderő Egylet (MOVE), amelynek tagsága elérte a 200 főt is. Majd szárnyat bontott a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja (KNEP) körmendi szervezete is.

1920-ban gróf Sigray Antal, a KNEP jelöltje 2770 szavazatból 2014-et megszerezve nyerte a körzetet. Sigrayt 1926-ban a Keresztény Gazdasági és Szociális Párt (KGSZP) kérte fel jelöltnek és mivel a Bethlen-párt jelöltje, dr. Darvas Károly visszalépett, Sigray választás nélkül vitte a körzetet.

A német megszállás alól való felszabadulás után először a Magyar Kommunista Párt alapított helyi szervezetet. Őket követte az SZDP, a Független Kisgazdapárt (FKgP) és a Nemzeti Parasztpárt (NPP). Az 1945-ös nemzetgyűlési választásokon helyben a kisgazdák taroltak 70,29%-kal.

Ki kell emelni, hogy az 1947-es kékcédulás választáson a jobboldali és centrista pártok, köztük a Demokrata Néppárt (DNP), a Magyar Függetlenségi Párt (MFP), a Magyar Radikális Párt (MRP), a Független Magyar Demokrata Párt (FMDP) és a Polgári Demokrata Párt (PDP) vitték a szavazatok 71%-át, ebből 48-at a DNP és 19-et az MFP. A harmadik legtöbb szavazatot a kommunisták kapták, míg az FKgP 2%-ra esett vissza. Tehát hiába csalták el a választásokat a kommunisták, Körmenden így is a jobboldal nyert.

A rendszerváltás után

A Kádár-rendszer bukása után új pártok alapultak és régiek születtek újra. A korábban egyeduralkodó MSZMP kettészakadt, a magát szociáldemokratának valló MSZP-re és a Munkáspártra, utóbbi Körmenden 17 taggal rendelkezett. Újjáalakult az FKgP, az MSZDP és a DNP, utóbbi 10 fővel, Kereszténydemokrata Néppárt néven. Az MDF 1989. június 4-én, az SZDSZ 1989. november 23-án, a Fidesz 1990. január 4-én alapított helyi szervezetet.

Az első országgyűlési választáson az SZDSZ-es Mészáros Béla nyerte a körzetet, Körmenden a második fordulóban 2933 szavazattal. A 94-es választásokon szintén ő nyert.

Mészáros Béla szónokol
Czika László

Mészáros után 1998-ban jött V. Németh Zsolt, majd négy évvel később Bebes István.

Helyi viszonyok?

A történelem is azt mutatja, hogy Körmenden már a 20. század elejétől a jobboldali pártok, politikusok voltak a népszerűbbek. Ám, ha úgy gondoljuk, hogy ez az oka a Fidesz sorozatos győzelmének, tévedünk. Ehhez a jelenlegi viszonyokat is meg kell vizsgálni.

Körmend a Nyugat-Dunántúl része, annak a területnek, ahol a legerősebb a Fidesz. Persze, nem minden városban és településen, de a választási adatokból tudjuk, hogy minél kisebb egy település, annál valószínűbb, hogy a Fidesz támogatói vannak többségben.

A Nyugat-Dunántúl aprófalvas település, ahol egy-két várostól (Szombathely, Celldömölk) eltekintve megkérdőjelezhetetlen a Fidesz fölénye. De ennek okai a földrajzban és a legutóbbi történelemben vannak.

Az a vidék a szocializmus évtizedei alatt mostohasorsot élt meg, fő bűne annyi volt, hogy túl közel feküdt Ausztriához, azaz a Nyugathoz. Ide nem telepítettek nagy gyárakat, így nem alakult ki a baloldal fontos bázisa, a munkásság. Nem voltak nagy téeszek, a földművesek többségének meghagyták a kicsi, de megélhetést nyújtó földeket.

Ide még a madár is csak határsáv engedéllyel repülhetett be, és mindenhol gépfegyveres határőrök járőröztek, a falvak mellett ott álltak a katonai őrtornyok.

Mindennek pedig az lett a következménye, hogy az itt élők szó szerint megutálták a kommunistákat. Annyira, hogy ez az érzés ma is tart, és generációkon át öröklődik.

Szóval, a baloldalnak nincs bázisa, nincsenek helyi gyökerei, és az emberekben él egy komoly ellenérzés minden iránt, amire rá lehet sütni, hogy kommunista és baloldali. És ebben nagyon hatékony teljesítményt mutat fel a Fidesz és propaganda serege.

Bebes István polgármester.

Körmenden ehhez hozzájön még az is, hogy Bebes István tagja volt annak a kosárlabda-csapatnak, amelyik első vidékiként 1986-ban országos bajnokságot nyert. Bebes ma is hősnek számít Körmenden.

Nem véletlen, hogy senki sem tudta megszorítani az elmúlt húsz évben, csupán Patonay Imre, aki az említett csapat edzője volt. Két hős egymás ellen, ez már majdnem Bosszúállók.

Szóval, Körmend nem is annyira a jobboldal fellegvára. Viszont erősen baloldal- és kommunista ellenes, és nem felejti el azokat, akik valamikor sikert hoztak a városnak.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet