Kövekkel kezdte dobálni a házat a részeg nő, mert nem engedte be az élettársa

100 ezer forintnyi kár lett a családi balhé vége.

A Sárvári Járási Ügyészség garázdaság vétsége miatt emelt vádat azzal a nővel szemben, aki a vád szerint 2020 augusztusában egy Rába partján lévő településen garázdálkodott, mert ittassága és agresszív viselkedése miatt az élettársa nem engedte be őt a házba.

A vádlott emiatt még jobban feldühödött és majdnem egy órán keresztül kövekkel dobálta az épületet, amiben 100 ezer forint rongálási kárt okozott, mert a ház szigetelése és a redőnyei is megsérültek.

A vádlott büntetőjogi felelősségéről a Sárvári Járásbíróság fog dönteni.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek