Alig kilenc napirendi pontja van a szombathelyi közgyűlés mai ülésének. Legalábbis a nyilvános ülésnek, a zárt ülésen lesz még kettő. Ez utóbbiak közül az egyikben önkormányzati kitüntetések odaítéléséről, a másikban óvodavezetők kinevezéséről döntenek.
Az ülés elején jön a szokásos politikai vita. Számíthatunk rá, hogy ezek a viták egyre hevesebbek lesznek, ahogy közelednek a jövő évi választások. Hiszen a közgyűlés jó alkalom a vitára, legalábbis a politikai gondolkodás szerint.
Azt már tudjuk, hogy a városvezetés újrázni akar, Nemény András és csapata biztosan indul. A másik oldalon egyre valószínűbb, hogy Illés Károly lesz a Fidesz polgármester-jelöltje, és az is, hogy a Fidesz fiatalítani akar a képviselők között.
Borítékolhatjuk tehát, hogy az ebédszünetig eltart a vita ma is, így a kevés napirendi pont csak délután kerül sorra, ráadásul nincsenek közöttük igazán húzós ügyek. Néhányról írtunk is már.
Így például arról, hogy közteret neveznek el
Neumann Jánosról nevezik el a szombathelyi teret, ahol már áll a számítógép feltalálójának mellszobra 2023. April 23. 15:22 Neumann Jánosról, nem meglepő módon a Neumann János iskola előtt. Hogy szobrot állítanak Szobrot állítanak a szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium első igazgatójának 2023. April 22. 11:23 a Nagy Lajos Gimnázium első igazgatójának, Palkó Istvánnak. Arról is írtunk, hogy 200 millióért vehetne meg 200 millióért vehetne meg egy üzletházat a Thököly utcában a szombathelyi önkormányzat 2023. April 26. 11:33 egy Thököly utcai üzletházat az önkormányzat, és hogy újabb öt évre nevezik ki
Németh Klára marad a FÉHE igazgatója 2023. April 25. 17:44 Németh Klárát a FÉHE igazgatójává.
És arról is beszámoltunk, Nem csak kétszer öt évig lehet majd a szombathelyi MOP-házban lakni 2023. April 24. 10:58 hogy ezentúl nem csak kétszer öt évig lehet lakni a MOP-házban, hanem az ott lakó akár 40 éves koráig többször meghosszabbíthatja azt.
Ezeken kívül csupán technikai ügyek kerülnek terítékre, de ahogyan írtuk már, politikai vitára mindenképpen sor kerül, hiszen amilyen tehetségesek a képviselők, bármiből tudnak hatalmas ügyet kreálni.
A közgyűlés 9 órakor kezdődik, élőképben is Élőképes közvetítés a szombathelyi közgyűlésről May 28. 08:55 követheti velünk.