Pont egy héttel ezelőtt történt a nagy közfigyelmet kiváltó szombathelyi trágyaszórás
Gőzölgő trágya borult a szombathelyi körfogalomba 2020. January 24. 15:02 .
Lapunk először egy olvasótól értesült arról, hogy nagy mennyiségű, még gőzölgő trágya borult az útra a Szombathely Center melletti körforgalomban, majd nem sokkal később munkatársunk élőben jelentkezett a helyszínről.
Kiderült, hogy nemcsak a körforgalomban, hanem a 87-es út körgyűrű szakaszán szép hosszan sikerült elteríteni a bűzlő anyagot.
Akkor mondtuk azt is, hogy a felelős teherautó sofőrje nem állt meg.
Ugyanakkor sejthető volt, hogy a mai kamerás, mobiltelefonos világban nem lesz sokáig titok a felelős kiléte.
A mai nap a Vas megyei rendőrség az üggyel kapcsolatos sajtóközleményt adott ki, amelyben ez áll:
"A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenységirányítási Központjába 2020. január 24-én, 14 óra körüli időben érkezett a bejelentés, amely szerint egy ismeretlen személy a 87-es számú főúton, Szombathely belterületén közlekedett a Verseny utca irányából a Söptei út felé egy ismeretlen forgalmi rendszámú járműszerelvénnyel. Haladása során a 87-es számú főút és a Viktória utca kereszteződésében lévő körforgalomban a pótkocsi rakfelületének hátsó ajtaja menet közben – ismeretlen okból – kinyílt és az ott elhelyezett állati eredetű trágyából jelentős mennyiség az úttestre szóródott".
És ez is:
"A járműszerelvény vezetője ezt követően tovább hajtott anélkül, hogy az úttestre került szennyeződés eltávolítása iránt bármilyen intézkedést tett volna, valamint a közlekedés többi résztvevőjének tájékoztatásáról sem intézkedett. Az eseményről nem értesítette sem a Rendőrséget, sem a Magyar Közút Zrt.-t, mint a közút kezelőjét."
És most jön a lényeg:
„A sofőr, illetve járműszerelvény felkutatására tett intézkedések eredményre vezettek, amelynek során a rendőrök megállapították, hogy az esemény ideje alatt a járművet ki vezette. Vele szemben a rendőrök szabálysértési eljárást kezdeményeztek.”