Soha, de soha nem volt még olyan különleges, exkluzív party a Weöres Sándor Színházban, mint amilyenre február 29-én várjuk kedves közönségünket. - írja invitálásában a színház honlapja, aztán alább kiderül, tényleg nem.
Egy úgynevezett Stage Partyt tartanak, több mint egy évtizedes fennállása óta első alkalommal rendez ilyet a Weöres Sándor Színház. A terv szerint három színpadon kapunyitástól hajnalig szórakoztatják a közönséget február 29-én este nyolc órától. Aki 21.30-ig valóban megérkezik, a művészbejárón át léphet be a színházba. A bűvös időpont után érkezőknek meg kell elégedniük a főbejárattal.
Február 29-én tehát lesz Koktélszünet Perlaki Nórival és a társulat tagjaival. A rézrúd című jelenet sikerét a szerző, Rejtő Jenő garantálja. Lesz koncert is: játszik Ricky and the Drunken Sailors. Németh „TopGun” Norbert mixer és Bori DJ mellett föltűnik a színen Nagy Jonathan bűvész – de lesznek további meglepetésvendégek is, akik a Krúdy Klubban, a Márkus Emília Teremben bukkanhatnak föl mindenekelőtt. El ne felejtsük: a helyzet különlegességét és komolyságát jelzi, hogy van Dress code is: vörös és fekete.