Az idén már soul-funk nap és 20 koncert lesz a szombathelyi Lamantin Jazz Fesztiválon

Egy hét, két koncertnap a Fő téri nagysátorban, a többi a három másik helyszínen, július 18. és 24. között.

Az idén már a 18. Lamantin Jazz Fesztivál lesz Szombathelyen, könnyű lenne lecsapni a labdát, hogy most akkor nagykorú lett. De az az igazság, hogy a nagykorúságot már régen elérte, most már a finomítások vannak. Változik is a fesztivál, elsősorban a lehetőségek (pénz) és az igények miatt. Ez utóbbira idén van a legjobb példa.

Ahogyan azt Tímár Péter főszervező mondta a keddi sajtótájékoztatón, a tapasztalatok alapján a blues nap a legnépszerűbb, ezért az idén tartanak egy soul-funk napot is. Aminek nagyon tudunk örülni.

Szilágyi József / telefonos fotó

A helyszínekben is változás van, az idén nem lesznek koncertek a Bartók Teremben, helyette belép a színház nagyterme. De lesz koncert a színház Krúdy-klubjában, a zsinagóga-udvarban és a Fő téri nagysátorban is.

A fesztivált tízmillióval támogatja az önkormányzat, Tímár szerint ez a költségek felét fedezi, a többi szponzori támogatásokból jön össze, a szándékosan alacsony áron tartott belépőjegyekből szinte csak jelképes összeg jön be.

A fesztiválhoz 15 éve szorosan kapcsolódik az improvizációs tábor, ahol az idén 108 hallgató lesz, a tanári kar az ország legjobb zenészeiből és oktatóiból áll. Egyhetes kurzus, zenekari gyakorlattal, esténként fellépéssel a Lamantin klubban (Krúdy klub). És a hallgatókból álló zenekarok vezetik fel az esti nagykoncerteket, és a hallgatók zárják szombaton, 24-én a fesztivált.

A sajtótájékoztatón jelen volt Puskás Tivadar polgármester is, aki visszatekintéssel kezdett, és kijelentette, a jazzfesztivál érték, olyan érték, amit a városnak támogatnia kell.

A fesztivál programja

2017. június 18. vasárnap 20.00 Lamantin Klub (Weöres Sándor Színház – Krúdy Klub & Étterem)

  • Tábornyitó koncert a Lamantin Improvizációs Tábor tanári karának részvételével

  • 2017. június 19. hétfő 18.00 Weöres Sándor Színház – Nagyszínpad

  • előzenekar – fiatal tehetségek közreműködésével
  • Elek István Quartet és Pocsai Krisztina
  • Makrokozmosz
  • Dado Moroni Italian Trio, with Riccardo Fioravanti and Stefano Bagnoli

  • 2017. június 20. kedd 18.30 Fő tér – Lamantin Jazzsátor

    SOUL & FUNK NAP

  • előzenekar – fiatal tehetségek közreműködésével
  • Roadkill Cafe
  • Jamal Thomas Band (USA-NL-D-AUS-I)

  • 2017. június 21. szerda 20.00 Lamantin Klub (Weöres Sándor Színház – Krúdy Klub & Étterem)

  • előzenekar – fiatal tehetségek közreműködésével
  • Paweł Kaczmarczyk Audiofeeling Trio & Mr Krime (PL)

  • 2017. június 22. csütörtök 18.00

    Fő tér – Lamantin Jazzsátor

  • előzenekar – fiatal tehetségek közreműködésével
  • Little G Weevil
  • Raphael Wressnig & The Soul Gift Band (A – I – D)

  • 2017. június 23. péntek 20.00 Lamantin Klub (Weöres Sándor Színház – Krúdy Klub & Étterem)

  • előzenekar – fiatal tehetségek közreműködésével
  • Agostino Di Giorgio Organ Trio (I)

  • 2017. június 24. szombat 13.00 Zsinagóga Udvar – Bartók Terem

  • a Lamantin Improvizációs Tábor zárókoncertje a tábor diákjainak részvételével

  • Jam session
    a Lamantin Klubban minden este a koncertek után (Weöres Sándor Színház – Krúdy Klub & Étterem)


    További részletekért kattintson a fesztivál oldalára.

    Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Kultúra