Több tucatnyi ember állt sorba csütörtök este fél nyolc körül a szombathelyi színház előtt. A Lamantin Jazz Fesztivál blues napjára akartak bejutni, ami sikerült is nekik némi várakozás után.
Már ekkor látszott, hogy az idén is a blues nap lesz a legnépszerűbb, odabent zsúfoltság volt. A klubban is, ahol a színpad áll, és a fedett udvaron is, ahol a dohányzók és a beszélgetni akarók gyülekeztek.
Ian Siegalra és az ő zenekarára várt a közönség, akit nemrég a blues brit fenegyerekének neveztünk
A blues brit fenegyereke ismét a szombathelyi Lamantin Jazz Fesztiválon 2024. June 27. 14:31 . Siegal színpadra termett egyéniség, hazánkban ismert és népszerű.
Magyarországon a legtöbbször a Braindogs nevű formációval lépett fel. A zenekar eredetileg Tom Waits születésnapjáéra állt össze, olyan tagokkal, mint a Magyarországon élő osztrák blueszenész, Ripoff Raszkolnyikov, a vele rendszresen fellépő Nagy Szabolcs, aztán Kiss Tibor és Varga Líviusz a Quimbyből, Laca és Frenk a Hiperkarmából.
2005-ben járt először a Lamantinon, akkor egyszál gitárosként, de így is feltüzelte a Fő téri nagysátor közönségét. 2009-ben a zenekarával érkezett Hatalmas buli a Lamantin fesztivál bluesnapján 2009. June 25. 12:38 , majd 2015-ben ismét
Szombathelyen feltalálták az aula-bluest 2015. June 26. 13:21 .
Most is zenekarral jött, amely nemzetiségét hollandnak tüntették fel. Siegal angol, de néhány éve Nyugat-Európát járja.
A várakozás kézzel fogható volt, Siegalék aztán igazi klubkoncertet adtak,igaz, ennek a műfajnak ez a valódi terepe. Időnként countryba hajló, aztán a rhythm and blues és a rock and roll felé is kikacsintgató, közönségbarát koncertet adtak elő.
Könnyedén, élményszerűen, sokat játszva a dinamikával és a hangerővel, olykor suttogásba menő közvetlenséggel.
A közönség hálás volt, még úgy is, hogy a nézőtéren szaunahőfok uralkodott, dehát valamit valamiért. Elképesztően szólt a klubban a koncert, annyira, hogy az izzadást is be lehetett vállalni érte.
A Lamantin fesztivál folytatódik, ma, azaz péntek este a lengyel Wojciech Staroniewicz Quintet lép fel, szombaton pedig az improvizációs tábor hallgatóinak koncertje zárja a fesztivált.
A részletes programot itt találja
A blues brit fenegyereke ismét a szombathelyi Lamantin Jazz Fesztiválon 2024. June 27. 14:31 .