Felfokozott izgalommal közelítettük meg a Főtéren felállított koncertsátrat, hiszen az elmúlt években ritka kellemes pillanatokkal ajándékozott meg minket a kecsesnek éppen nem mondható emlősről elnevezett fesztivál. Így az elején fussuk le gyorsan a kötelező köröket, ez már a kilencedik buli, igaz, a város közepére felállított nagysátor nem működik elejitől fogva. A bulit Tímár Péter és barátai indították anno, hála nekik ezért és innen.
Tisztes iparosmunka
Nos, szerda délután hatkor úgy tűnt, olyan lesz a dolog, mint egy falunap, a szereplők és a rendezők kölcsönösen megtapsolják egymást. De félre a cinizmussal, este 10-re megtelt a sátor, amiben 450 ülőhely van. Számoljunk, lehettünk olyan hétszázan.
Ha valaki a helyi kulturális értelmiséggel akar eszmét cserélni, itt megtalálja őket, de persze, ez lehet akár a kötelező kűr része is. Újságíró kollégákkal osztjuk közösen az észt, és rácsodálkozunk a hideg és olcsó csapolt sörre. Aztán, minő malőr, közbeszól a színpad, kezdődik a buli. Fotósunk még felhívja a figyelmünket a színösszeállításra, fehérek a sátorlapok, fekete a színpad háttere. Hálásak is érte a fotográfusok, az első percekben ők képviselik a csápoló közönséget.
Blues nap van hirdetve itten, kár, hogy ezt komolyan veszik a fellépők. Miután Feiszt György tanácsnok, városi képviselő, levéltáros és jazz-rajongó mond néhány keresetlen szót, a Pripojszki Mátyás Band uralja el a teret. Jó ez, de kissé hiányérzetünk van, a blues (és rock) alapokkal variálnak, ami így, 2008-ban már retroízű. De ne bántsuk őket, tisztes iparosmunkát hallunk, hangszeres virtuozitással, laza hangszereléssel, ésatöbbivel.
LMT Connection: akik a Temptations-szel is zenéltek
Hét óra körül aztán úgy vagyunk vele, mint Éhen Gyula Kör a március 15-ével, pillanatok alatt megtelik a sátor. Egy kicsit kapkodjuk is a fejünket a rövid szoknya-feszes top kombinációk miatt, és sajnáljuk, hogy sorba kell állnunk a sör miatt. Jó félórás átszerelés után júeszéjből jött banda tolakodik elénk, az LMT Connection. Kétszer járjuk körbe a színpadot, mire rádöbbenünk, tényleg csak hárman vannak. Gitár, basszus, dob, mint az őszinte rock and roll korában.
Kíváncsi vagyok, mitől jobbak ők, mint a magyarok
– mondja az egyik szombathelyi banda basszere mellettünk.Hát ezért
– bólintunk. Ritka fílinges előadás, úgy szól, mintha garmadával lennének mögöttük a sessionzenészek.
Effektes bőgő, torzítatlan gitár, hamisíthatlan nyúorlinszi tájszólás. Mint a mesében, rá is mozdulunk rendesen. Aztán Feiszt Györggyel beszélgetünk egy kicsit, megtudjuk, hogy másnap (azaz ma) hajnalban elindul a 100 km-es gyalogtúrára, előtte azonban tesz egy ígéretet: ha visszajön, nekiállunk a szombathelyi rocktörténet megírásának. Lelkesen ígérjük meg a harmadik sör után, közben azt vesszük észre, hogy már közlekedni sem lehet a sátorban, rendesen megnőtt a népsűrűség.
Mi vagyunk a sznobok
Tíz óra táján egy másik amerikai csapat érkezik, leírni is hosszú a nevüket: Jon Cleary & The Absolute Monster Gentlemen. Nos, szörnyurak igazi iparosmunkával álltak elő, helyén volt minden. Kicsit elgondolkodunk a kulturális értelmiség fogalmán, egyikőjük azzal állt elő, hogy
ez igen
. Pedig, szerintünk, fílingben az LMT sokkal jobb volt. Eszünkbe jut a sznob kifejezés, akik mintha hozzáértő lennének, mintha élveznék a dolgot. De semmi baj, lehet, hogy mi tartozunk ebbe a kategóriába.Aztán gyorsan vége, pedig a közönség éppen venni kezdte a lapot. De nem kell elkeseredni, szombatig minden este vár minket a jazzsátor. Az aránylag olcsó sörrel, remélhetőleg eredetibb produkciókkal, és sznobizmustól mentesebb ismerősökkel. Mi ott leszünk.
