Lemondott a román miniszterelnök-helyettes is

Lemondott kormánytagságáról Gabriel Oprea, a belügyi tárcát is vezető román miniszterelnök-helyettes, akit visszaéléssel gyanúsít a korrupcióellenes ügyészség (DNA) - közölte hétfőn a szenátus házbizottsága.

Oprea lemondását már hetek óta követelték a román közélet megtisztulásáért utcára vonult tüntetők, felelőssé téve őt egy a konvoját felvezető motoros rendőr haláláért, ám ő ártatlanságát hangoztatva megtagadta ezt.

Miután Victor Ponta, miniszterelnök szerdán benyújtotta lemondását, a kormány többi tagja már csak ügyvivőként maradt tisztségben az új kabinet megalakulásáig, tehát Oprea mindenképpen elvesztette volna tisztségét. Lemondása azzal áll összefüggésben, hogy a jobbközép ellenzék egy leváltását célzó indítványt terjesztett a szenátus elé, amelynek hétfőre tervezett megvitatása így okafogyottá vált.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek