Ember Sári vehette át a tízezer euróval járó Leopold Bloom Képzőművészeti Díjat szombaton a budapesti Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeumban, ahol a pályázat hat döntősének munkáiból kiállítás is nyílt.
Az immár ötödik alkalommal odaítélt díj jelentősen erősíti az Írország és Magyarország között kulturális kapcsolatokat - méltatta az elismerés jelentőségét a díjátadón Írország magyaroroszági nagykövete. Pat Kelly emlékeztetett arra, hogy a kétévente kiosztott Leopold Bloom-díjat ezúttal is a névadóhoz kötődő nemzetközi Bloomsday előestéjén adják át.
A Mary McLoughlin és John Ward műgyűjtők által alapított elismerés neve a 20. századi világirodalom egyik alapművéből, James Joyce Ulysseséből ered: annak magyar származású főhősén, Leopold Bloom figuráján keresztül hirdeti a független és újító művészet, a nemzetközi kulturális kapcsolatok fontosságát - közölte a diplomata.
John Ward kiemelte, hogy az alapítás óta kiemelten fontosnak tartják a díj függetlenségét, amelyre a nemzetközi tagokból álló bírálóbizottság a garancia. A beérkezett csaknem ötven pályázat közül egy nemzetközi művészeti szakemberekből álló, háromtagú zsűri választotta ki a hat döntős művészt, majd közülük a nyertest.
A tízezer euró összegű elismerést a győztes egy külföldi kiállítás megvalósítására használhatja fel. Ember Sári az MTI-nek elmondta: az elnyert támogatásból a prágai Karlin Studiosban tervez projektet létrehozni.
A pályája kezdetén fotográfusként indult, Sao Paolóban születetett Ember Sári az utóbbi évek egyik legtöbbet utazó és kiállító magyar képzőművésze. Tavaly elnyerte a fiatal alkotóknak járó Campari Művészeti Díjat a torinói Artissima nemzetközi kortárs művészeti vásáron, valamint a Herczeg Klára-juniordíjat is. Finom érzékenységű és magára a helyre erőteljesen reflektáló műegyütteseket alkot a legváltozatosabb anyagokat használva a papírtól a márványig - áll a szervezők által közölt életrajzban.