Drágulni fog a cukor, viszont olcsóbb lehet a tojás és a liszt a boltokban holnaptól, miután augusztus elsejével megszűnnek a kötelező árstopok – számolt be az RTL Híradó.
A megkérdezett vásárlók egyébként arra számítanak, hogy drágulni fognak az árstopos termékek, ennek ellenére nem alakult ki roham ezekért.
Ugyanakkor lényeges, hogy az eddigi árstopos termékeket a következő két hónapban csak beszerzési áron vagy az alatt árulhatják a boltok, így a vásárlók még mindig nem a piaci árakkal fognak találkozni. Ráadásul hetente két ilyen terméket pedig ennél is 15 százalékkal olcsóbban kell kínálni a kötelező akciók keretében.
Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója azt várja, hogy a
termékek nagy részénél inkább árcsökkenést fognak a vásárlók tapasztalni, semmint áremelkedést.
Ennek oka, hogy a beszállítók az elmúlt időszakban jópár termék átadói árát mérsékelni tudták.A Tesco szerint csökkenhet például a tojás ára, mert az árát éppen akkor rögzítették, amikor a szezonális hatások miatt magasabban állt. De a csirkemellet is olcsóbban adja a rögzített árnál.
A Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség szerint pedig csökkenhet a liszt és a tej ára is. Ugyanakkor a cukor drágulni fog, mivel az egy sokkal alacsonyabb beszerzési árhoz lett kötve, mint ami ma jellemző.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!