A Lidl korlátozza a megvásárolható tojás és burgonya mennyiségét

Megjósolták, hogy ez lesz.

Lapunk is beszámolt Már van olyan bolt, ahol korlátozzák a tojás mennyiségének vásárlását 2022. November 11. 10:08 arról, hogy néhány CBA-áruházban 30 tojásban maximalizálták az egyszerre megvásárolható tojásmennyiséget.

És úgy tűnik, más áruházláncok is követik a példát.

A Lidl például a Telex.hu megkeresésére azt írta: a kimérős burgonyából 5 kiló, a csomagoltból 1-3 csomag, a tojásból pedig 30 darab vehető egyszerre.

Várhatóan máshol is ez történik majd
Vágvölgyi Bálint

„Kiskereskedelmi vállalatként alapvető feladatunk és felelősségünk a magyar lakosság folyamatos élelmiszerellátása és mindent megteszünk annak érdekében, hogy az áruellátás minden áruházban folyamatosan biztosított legyen. Ugyanakkor a készletek folyamatos elérhetőségének biztosítása érdekében mennyiségi korlátozást vezettünk be a tojásra és a burgonyára is. Ennek értelmében a lédig burgonya esetében maximum 5 kg, a csomagolt burgonya esetében kiszereléstől függően 1-3 csomag, míg tojásból maximum 30 db az egyszerre megvásárolható mennyiség” – idézi a lap a cég magyarázatát.

Az áruházlánc egyelőre nem tapasztalt megnövekedett keresletet egyik termékre sem.

Lapunk is beszámolt a Gulyás Gergely szerdai bejelentéséről Kormányinfó: sapkát kap a krumpli és a tojás is 2022. November 09. 10:56 , mely szerint az ársapkát kiterjesztik a tojásra és a burgonyára, a bruttó kiskereskedelmi ár a 2022. szeptember 30-ai árnál nem lehet magasabb.

MTI/Szigetváry Zsolt

Vannak olyan szakértői elemzések Miért vágtatnak gyorsabban Magyarországon az élelmiszerárak, mint Nyugat-Európában? 2022. September 30. 17:56 , melyek szerint az ársapkák nemhogy tompítják, de inkább felfelé pörgetik a magyarországi inflációt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság