Csárdi Antal, az LMP budapesti képviselője mondta ezt pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján, amelyen Tarlós István, főpolgármester napközben tartott nyilatkozatára reagált.
Az ellenzéki politikus szerint a kabinet mindig csak "annyi pénzt csepegtet", amivel Budapest működése még éppen fenntartható, miközben százezrek utaznak a kritikus állapotú 3-as metrón, a megyei jogú várásoknak pedig "két kézzel szórják a pénzt".
Az LMP-nek az nem fájna, ha a kormány zsarolása miatt a fideszes polgármesterek elvesztenék a következő választásokat, ugyanakkor azt nem tudja elfogadni, hogy a tömegközlekedéssel utazókat többletköltségekkel terheljék - fejtette ki. Csárdi Antal szerint ebből a helyzetből pártjuk azon javaslata jelentené a kiutat, amely a BKV finanszírozásának harmadát az államra, másik harmadát a fővárosra, egy ugyanekkora részt pedig a jegybevételekre építené, miközben a költségek fedezésébe az agglomerációt is bevonnák.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!