Hiába az eső, a hagyományőrzők megtartották a bemutatót, a közönség volt egy kicsit kisebb.
A Klapka György Lovas Polgárőr és Hagyományőrző Egyesület rendszeresen tart hadtörténeti bemutatókat, Szombathelyen ez megszokott május 1-i program. A paletta a középkori páncélos katonáktól a huszárokon át a 20. század hadászatáig ölel fel egész korszakokat.
A képre katintva galéria nyílik
Nagy Zoli
Az idén az eső megrostálta az érdeklődőket, de azért szép számban nézték végig a bemutatót. Köztük volt bloggerünk is, aki tudósított az eseményről.
A képre katintva galéria nyílik
Nagy Zoli
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!