Vauhhh, hah, na! Nem árulok zsákbamacskát, a Harag útja, vagyis a Mad Max 4 tökéletes, lenyűgöző, magával ragadó film. Mármint azoknak, akik kedvelik azokat a filmeket, aminek sztorija, hogy A-pontból miképpen jutunk el B-pontba. Én ilyen vagyok, ha látványos a mozi, akkor megbocsátom, hogy semminek nincsen oka és következménye. Különben is, elég a pánik, elég, ha az ember kidugja a fejét a takaró alól, és azonnal látja, már rég itt van az apokalipszis, csak vannak néhányan, akik jól bírják a pusztulást a Rózsadombon.
Minden mester volt fiatal, így George Miller is, aki 1979-ben, Ausztráliában - tehát sehol sem - csinált egy kis költségvetésű filmet egy fiatal kezdővel, Mel Gibsonnal, akiből sajnos később sztár lett, a film így is kultikussá vált. (Olyannyira igaz, hogy anno fél évet pofáztam heti két órában a filmről az Iparművészeti Főiskolán, és vizsgázni is lehetett belőle.)
Miller nem volt próféta, csak mestere a depressziónak, illetve hitt a Római Klub és más tudósok társaságok jelentéseinek, így időben és pontosan felismerte, hogy az energiahiány határozza majd meg életünket. Akinek van elég kerozinja vagy golyója a tárban, az bizakodhat a másnapban. Természetesen, a golyóban van a legtöbb energia, azóta is így van. Ehhez találta ki a környezetet és az elvadult emberi lelket, jelentősen markolva a punk és a heavy metal stílusjegyekből, hisz ha a jövő halott, akkor az itt és most különösen számít. A jelen motorizált lovagjai pedig a hordák, a pszichopata szabadcsapatok és a magányos, de annál kegyetlenebb hősök. Nemcsak a nyugat, az egész világ vad.
Természetesen szorongtam az
Őrült Max
folytatásától, mert mindig van lejjebb, és nincs vizuálisan borzalmasabb, mint a számítógépes térábrázolás. Ehelyett elképesztő fantáziával megépített autókat láttam háromdimenziós tárgyként vágtázni. A Total Carnak való feladat lenne feldolgozni a szörnyeket, amik, ha jól tudom, nemcsak álltak, hanem mozogtak is, sőt, durván egymásnak is mentek. Ehhez kaszkadőrök kellenek meg az, hogy az első rögzítés hasznos legyen. Biztosan jót tett a színészek adrenalinjának is, mindenesetre az ő feszültségük a nézőkre is átragad.
Hetven fölött az ember már nem siet, majdnem tíz évig készítette elő a forgatást a mester, főszereplőnek nem hívta meg Gibsont (bravó!), hanem Heath Ledger halála után Tom Hardyra osztotta a rémképei elől menekülő embert. Az alapparadigma mindig is adott, atomcsapás után vagyunk, a víz szűkös, a föld szennyezett, helyi diktátorok Boko Haramként Istent játszanak, míg felkészül a függöny mögött a válogatott hárem az élvezetekre. De korábban is, most is, baj van a nőkkel, nem akarnak szopni a ribancok, ezért egy hetven tonnás harci kamionnal lelépnek - a sofőr Charlize Theron. Olyan nő, akiről tudod, hogy soha nem dugod meg, esetleg ő téged.
A sztori ennyi, fel s alá rohangálnak a namíbiai sivatagban, még sincs a moziban üresjárat vagy semmitmondó pillanat. Ráadásul úgy, hogy a szöveg minimális. Képregény is lehetne, de ez nem a Marvel-féle mozi, ami felnőttre hízott gyerekeknek szól. Büdös bakancsillat terjeng a kiégett olajfolt fölött, talán csak a kokain segít. A kevés szöveg viszont ütős,
bemondásos
, mint például a töltény meghatározása, vagyis a negatív mag, amelyet ha elültetsz, halált aratsz.
A totálok közül nekem az jön be leginkább, amikor a kamion elejére kikötött színész-zenész-artista, iOTA, a dupla nyakú gitárjába csap, heavy metal gitárriffekkel hangulatba hozva a többi sivatagi patkányt. A gitár nyele persze tüzet okád, és miután ez sem animáció, hanem a művész majd belehalva valóban gitározik az üldözések alatt, majdnem olyan szép, mint az Apokalipszis most helikopter jelenete. A filmnek egyébként is van operai húzása, néha Wagnerre emlékeztet, de hát itt is kilovagolnak a valkűrök acélparipájukon, kezükben machete.
Vagyis gyerekek, ha még nem unjátok a meneküléssztorit a belpolitikában, nézzetek bele abba a korba, amikor már nincsenek nemzetek, csak törzsek, hordák, vagyis fogalmad sincs, hogy jó dolog-e fehérnek lenni... De ami biztos, megtartasz két sörétet a nehezebb napokra. Igazi férfimítosz nőkkel eljátszva. Bravó, Mester. Újra!
