Barkácsoltak, madaras dekorációt, bábokat készítettek a gyerekek.
A Rózsa-Vát Faluszépítő és Kulturális Egyesület és a Madárbarát Kör Vát közösen ünnepelte a Madarak és fák napját a településen. A programról Olvasónk küldött lapunknak beszámolót.
Kattintson a további képekért!
Olvasó
A megnyitó után dr. Kóta András tartott előadást Vas megye gólyái címmel. A témaválasztás azért esett a gólyákra, mert hosszú idő után a településen újra fészkel gólyapár.
A varázskertben játék, sok mondóka és éneklés várt a legkisebbekre. Barkácsoltak, madaras dekorációt, bábokat készítetek a gyerekek.
Kattintson a további képekért!
Olvasó
A szervezők madárbarát eszközöket is bemutattak, volt kvíz és madárkiállítás.
A rendezvény végén pedig a Nemesbődi Gyöngyvirág Óvodától és a Táplánszentkereszti Apáczai Csere János Általános Iskola Váti Tagintézményétől kapott díjazták.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.