Annyira magára haragított négy celldömölki férfit, hogy vascsövekkel felfegyverkezve látogatták meg

Betörték a háza két ablakát és az autójának szélvédőjét is.

A Sárvári Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette, magánlaksértés bűntette és rongálás vétsége miatt emelt vádat az ellen a négy férfi ellen, akik vasrudakkal felfegyverkezve indultak a sértetthez, hogy számon kérjék 2020 augusztusának egyik éjjelén Celldömölkön.

A vádirat szerint a vádlottak a sértett akarata ellenére bementek a lakóháza udvarára, ahol hangosan szidni kezdték a sértettet, akit kihívtak az udvarra, hogy elszámoljanak vele. A sértett megijedt és bezárta a ház bejárati ajtaját. A vádlottak erre megdobálták a házat kövekkel, továbbá beütötték két utcafronti ablakát a vascsövekkel.

A vádlottak betörték a sértett ház előtt parkoló kocsijának szélvédőjét, vezető oldali ablakát, valamint az egyik fényszóró búráját is mielőtt távoztak.

A vádlottak a házban csaknem 200.000, a járműben pedig 100.000 forint kárt okoztak.

A Sárvári Járási Ügyészség felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta a vádlottakkal szemben.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek