November 5-én tartják az idei elnökválasztást az Egyesült Államokban, a demokraták Joe Biden visszalépése után alelnökét, Kamala Harrist jelölték, míg a republikánusok régi-új jelöltje Donald Trump, Biden elődje. Az előző választás alkalmával már írtunk egy cikket a választási rendszerről, amit itt 
Könnyen lehet, kedden új vezetőt kap az USA – Gyorstalpaló az amerikai elnökválasztáshoz 2020. October 30. 07:38 olvashatnak.
Az USA-ban elnöki rendszer működik, azaz a fő hatalom az államfő és kormányfő, vagyis az elnök kezében van, de a törvények többségének át kell mennie az országgyűlés két házán, a képviselőházon és a szenátuson.
Elnököt négyévente választanak és maximum két ciklusig lehet valaki hivatalban, korábban egyetlen kivétel ez alól Franklin Delano Roosevelt volt, aki négyszer nyert választást, igaz akkor még nem szabályozta törvény a lehetséges ciklusok számát.
Bár több párt is létezik az országban, egyedül a többnyire konzervatívokból álló Republikánus Pártnak és a többnyire szociálliberálisokból álló Demokrata Pártnak van valós esélye választást nyerni. A többi pártra a “harmadik párt” kifejezést használják.
Első hallásra nem sok hasonlóságot találunk az amerikai és a magyar választási-, illetve pártrendszerek között, pedig ha mélyebbre merülünk a témában, ugyanazokkal a dilemmákkal találjuk szemben magunkat.
A két ország berendezkedése
Magyarország parlamentáris köztársaság, azaz a választók képviselőket választanak meg az országgyűlésbe, mely megszavazza a kormányfőt, vagyis a miniszterelnököt. A köztársasági elnök szerepe főként szimbolikus. Az USA-ban az elnököt is közvetlen választják, aki egyszerre állam- és kormányfő.
Itthon a parlament egykamarás, azaz csak egy háznak kell elfogadnia a törvényeket. Ennek előnye és hátránya is van. A kétkamarás rendszerben előfordulhat, hogy másik párt irányítja az egyik házat, mint a másikat, és jelenleg ez a felállás az USA-ban, ahol a képviselőházban a republikánusok, a szenátusban a demokraták vannak többségben.
És bármelyik ház visszadobhat egy törvényjavaslatot azért, mert valós problémái vannak vele, de akár pitiáner pártpolitikai húzásból is.
Amit még fontos megemlíteni, hogy míg az USA egy szövetségi köztársaság, Magyarország egy unitárius állam. Az USA ötven államból áll, melyek saját törvényeket hozhatnak, de bizonyos kérdésekben központilag dönt a szövetségi kormány. Az államoknak saját képviselőházaik is vannak, és élükön kormányzók állnak.
Ezzel szemben Magyarország egy állam, a jogi és politikai hatalom centralizálva van, leegyszerűsítve sok kicsi önálló és őket összefogó kormány helyett egy nagy központi hatalom működik az országban.
Az amerikai rendszer
Amerikában négyévente választanak elnököt, viszont a képviselők és szenátorok választásának gyakorisága államonként eltér. Az ország kerületekre van osztva, ahol a helyiek megválaszthatják a képviselőket. A szenátorokból államonként kettőt választanak.
Az amerikai választási rendszer talán egyik legismertebb jellegzetessége az elektori kollégium. Minden állam (plusz a főváros, Washington D.C.) rendelkezik egy bizonyos számú elektorral, akik megszavazzák az elnököt. A választáson az államok polgárai igazából a jelölteket támogató elektorokról döntenek.
A nagyobb lakossággal rendelkező államok több elektori szavazatot érnek. Egy jelöltnek meg kell szereznie az elektorok több mint felét, azaz jelen állás szerint minimum 270-et. Az elektori rendszer azzal jár, hogy nem feltétlenül a legtöbb szavazatot kapott jelölt nyeri a választást. Amennyiben senki sem éri el a minimumot, akkor az elnök személyéről a kongresszus dönt.
Ez eddig csak egyszer, 1824-ben fordult elő. Az akkor kormányzó liberális (Demokrata-)Republikánus Párt fő ellenfele, a Föderalista Párt megszűnt, így effektíve egypártrendszer alakult ki. A párton belül viszont kialakult egy törésvonal a magukat “demokrata-republikánusoknak” nevező radikálisok és a konzervatív “nemzeti republikánusok” között.
A választáson így négy jelölt indult és bár a radikális Andrew Jackson kapta a legtöbb szavazatot és nyerte el a legtöbb elektort, de nem érte el az akkor szükséges 131-et a számuk. A kongresszusban a negyedik helyen végzett Henry Claynek volt a legnagyobb befolyása, így az ő közbenjárása miatt a képviselők a második helyezettet, John Quincy Adamset választották meg elnöknek.
Ennek következtében Jackson és támogatói kiváltak az anyapártból és megalapították a mai Demokrata Pártot. A konzervatívok pedig megalapították a Nemzeti Republikánus Pártot, ami később más pártokat magába olvasztva átalakult előbb Whig Párttá, majd még több párt bekebelezésével a mostani Republikánus Párttá.
A két párt ideológiai elköteleződése változott az évtizedek során. Mindkét párt eredetileg gyűjtőpárt volt, mindkettő rendelkezett progresszív és konzervatív tagokkal. A republikánusok eleinte északon voltak népszerűbben és főleg a polgárjogi kérdésekben liberálisabbak voltak, míg a demokraták a déli államokban taroltak.
A huszadik század közepén, Franklin D. Roosevelt elnöksége alatt a kongresszusban a konzervatív demokraták és republikánusok létrehozták a “konzervatív koalíciót”, szemben a liberálisok “New Deal koalíciójával”, ami az elnök gazdasági programjáról kapta a nevét.
A második világháborút követően a konzervatív és faji szegregáció párti “déli demokraták” többször indítottak ellenjelöltet a pártjuk jelöltjével szemben. Végül Lyndon Johnson demokrata elnöksége alatt véget vetettek a szegregációnak. 1964-ben a progresszív Johnson ellenfele a mélyen konzervatív Barry Goldwater volt, aki eredetileg ellenezte a polgárjogi törvény elfogadását.
A konzervatív demokraták közül sokan ekkor pártoltak át a republikánusokhoz Johnson progresszív intézkedései miatt, míg Goldwater “radikális” konzervativizmusa elijesztette a liberális, úgynevezett “rockefeller republikánusokat.”
Mára konzervatív demokraták és liberális republikánusok csak elvétve lelhetőek fel az országban. Hasonlóan a fentebb említett koalíciókhoz, a pártokon belül kialakultak a különböző ideológiák mentén az úgynevezett jelölőgyűlések (néha kaukuszként hivatkoznak rájuk itthon).
A demokratáknál több ilyen is kialakult, a három fő csoport az Újdemokrata Koalíció (centristák), a Kongresszusi Progresszív Kaukusz (progresszívok, akik kb. az európai szociáldemokraták amerikai megfelelői) és a Kék Kutya Koalíció (konzervatívok, igaz mára inkább csak gazdasági kérdésekben).
Ha valaki vinni akarja valamire a politikai csatatéren, az belép valamelyik nagy pártba. Bernie Sanders független szocialista szenátor ékes példája ennek, ugyanis elnökjelölti kampányai alatt 2016-ban és 2020-ban belépett a Demokrata Pártba, hogy valós eséllyel tudjon indulni.
A magyar rendszer
Magyarországon négyévente tartanak országgyűlési választásokat. Ilyenkor a választók egy kerületi képviselőre és egy pártlistára (vagy nemzetiségi listára) adják le a voksukat. A bekerült képviselők választják meg a kormányfőt.
Korábban az egyéni körzetekben kétfordulós rendszer volt érvényben, vagyis ha senki sem szerezte meg a szavazatok több mint felét, akkor az első két helyen végző jelölt között kellett újból választani a szavazóknak. Ezt a Fidesz 2010-es győzelme után eltörölte.
1998 és 2010 között effektíve kétpártrendszer működött hazánkban is, igaz bejutottak a parlamentbe más csoportok is. A baloldalon a magát szociáldemokratának valló MSZP és a vele szövetséges liberális SZDSZ, míg a jobboldalon a magát konzervatívnak nevező Fidesz és a hozzánőtt KDNP, valamint az MDF álltak.
A szocialistákkal való elégedetlenség következtében 2010-ben kétharmaddal nyert a Fidesz-KDNP, akik így módosítani tudták az alkotmányt és a választási törvényt. Az MDF és az SZDSZ megszűntek, helyükre bekerült az akkor még szélsőjobboldali Jobbik és az akkor még balos-zöld LMP.
Nem segítette az MSZP helyzetét, hogy Gyurcsány Ferenc és szimpatizánsai az amerikai kaukuszokra emlékeztető új platformot hirdettek a párton belül, ami később kivált az MSZP-ből Demokratikus Koalíció néven, illetve megjelent a Bajnai Gordon által alapított Együtt is.
Így három pólus alakult ki: a kedvező helyzetben lévő Fidesz-KDNP, a szélsőjobboldalon a Jobbik, míg a baloldalon a többi párt versengett. 2024-re viszont úgy tűnik, új helyzet van kialakulóban.
Azonos dilemmák
Az amerikai és a magyar politikai rendszernek mára hasonló dilemmái alakultak ki. Kezdjük a két párttal. A Medián 
Egyre jobban megközelíti a Tisza a Fideszt 2024. September 11. 15:27 mérése szerint ma már csak a Fidesz-KDNP és az új, jobbközép Tisza Párt jutna be a parlamentbe. Ezzel az amerikaihoz hasonló kétpártrendszerhez közeledünk.
Míg a Fidesz viszonylag egységes és magát jobboldaliként definiálja, akárcsak a mára már a trumpisták által dominált Republikánus Párt, addig a Tisza magát gyűjtőpártként definiálja, és a bázisa is vegyes, akárcsak a demokratáké.
Jelenleg a két esélyes Amerikában 2024-ben Kamala Harris és Donald Trump, míg itthon Orbán Viktor és Magyar Péter. A többi párt labdába sem rúghat, de kellemetlenséget okozhatnak a nagyoknak az úgynevezett “spoiler effektus” miatt.
Itthon a potenciálisan induló MKKP vagy a DK a Medián mérése szerint már nem kerülne be a parlamentbe, így a rájuk adott szavazatok elvesznek, pedig azok az ellenzéki voksok simán mehetnének a Tiszára is. Az USA-ban a spoiler effektus ékes példája Ralph Nader zöld jelölt 2000-es indulása volt, aki a szintén környezetvédő, de egyes vélemények szerint a centristább Al Gore-tól vett el szavazatokat.
A másik hasonlóság a két rendszer között az úgynevezett “gerrymandering”, azaz a választókerületek manipulációja. A kifejezés az USA-ból ered, Elbridge Gerry alelnök és massachusettsi kormányzó nevének, illetve a szalamandra szó összetételéből. Gerry kormányzóként úgy átrajzolta a választókerületeket, hogy azok neki kedvezzenek a közelgő választáson. Az egyik ilyen választókerületet annak alakja miatt egy szalamandrához hasonlították az újságírók.
A gerrymandering során a politikusok úgy szabják át a választókerületek határait, hogy azokkal politikai előnyre tegyenek szert a választásokon. Az USA-ban ez gyakran előfordul, de Magyarországon is van rá példa. Ilyen, amikor az ellenzékre szavazó városokat több kerületre bontják, és hozzájuk varrják a fideszes kistelepüléseket.
A gerrymandering két fajtája a “packing” és a “cracking”. Cracking esetén az ellenzéki szavazókat elszórják több kerületben, hogy sehol se tudjanak egy megfelelő nagyságú szavazóbázist alkotni. A packing esetében pedig egy csoport tagjait egy kerületbe koncentrálják, hogy a többi kerületben ne legyen akkora befolyásuk.
A hazai választókerületek potenciális átrajzolásáról itt Van rá esély, hogy megint átszabják a Vas megyei országgyűlési választókerületeket? 2024. September 11. 06:56 írtunk korábban.
Az Egyesült Államokban gyakran felmerül a rassz alapján történő gerrymandering. Florida államban azért pereltek civil csoportok, mert szerintük a republikánus vezetés úgy szabta át a kerületek határait, hogy az egyébként politikailag sokszínű latino szavazókat egy tömbként kezelhessék.
Végül még szerettem volna írni a liberális kifejezés szitokszóvá válásáról, de ez már a politikai kommunikáció területét érinti, így ezzel részletesen majd egy külön cikkben fogunk foglalkozni.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
