Már márciusban megzuhant a magyar autóexport

Valószínűleg a koronavírussal függ össze, de nem sok jót ígérnek a fejlemények.

A KSH kedden tette közzé a magyar külkereskedelem alakulásával kapcsolatos legújabb számokat.

Ezek szerint a 2020. márciusban a kivitel 5,6, a behozatal 1,0%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest.

Naptárhatással kiigazítva a kivitel volumene 11, a behozatalé 4,4%-kal csökkent.

Az aktívum 301 millió euró volt, az egyenleg 343 millió euróval romlott a 2019. márciusihoz mérten.

Az export megzuhanásában jelentős szerepet játszik a gépjárműipar.

A közúti járművek importja tizedével, exportja közel ötödével visszaesett az előző év azonos időszakához képest.

A mindkét oldali csökkenés elsősorban a személygépkocsik, ezen kívül importban még a közúti vontatók, exportban pedig a gépjárműalkatrészek forgalomváltozásával függ össze.

A híradástechnikai, hangrögzítő és -lejátszó készülékek kivitele több mint tizedével csökkent, behozatala kismértékben emelkedett.

A mindkét oldali forgalomváltozásban a vezetékes távbeszélő és távíró készülék és ezek alkatrészeinek forgalomváltozása játszott közre, ezen kívül a növekedést importban a rádióhullám elvén működő készülékek alkatrészeinek, az exportoldali csökkenést pedig a tv-készülékek forgalomváltozása eredményezte.

Az energiafejlesztő gép és berendezés importja közel tizedével, exportja közel ötödével elmaradt a tavalyi év azonos időszakához képest, amit kivitelben és behozatalban a dízelmotorok és a belső égésű motorok alkatrészeinek, kivitelben pedig ezen kívül a benzinmotorok forgalomváltozása is befolyásolt.

"A gépek és szállítóeszközök forgalmában bekövetkezett volumencsökkenésben már a koronavírus-járvány miatti gyárleállások hatása figyelhető meg" – írja a KSH, ami azt jelenti, hogy az április adatok feltehetően még ennél is sokkal rosszabbak lesznek, hiszen ekkor számos magyarországi üzem felfüggesztette a termelését.

A nagy kérdés az, hogy mi a történik a gépjárműiparral a járvány lecsengése után.

Bizonyos jelek arra utalnak, hogy az ágazat a koronavírus-válságtól függetlenül is megtorpant.

A szomszédos Szlovéniában a Renault 400 munkást bocsát el Gépjárműipari gondok: 400 dolgozót bocsát el a szlovéniai Renault-gyár 2020. May 19. 16:50 az üzeméből, és jókora kérdőjelek vannak Zuhannak az eladások, úgy tűnik, egyelőre nem épül fel a BMW-gyár Magyarországon 2020. May 06. 14:58 a Debrecenbe tervezett BMW-gyár körül is.

Ahogy azt korábban már többször megírtuk: Vas megye az ország a világgazdaságnak legkiszolgáltatottabb megyéje, ahol a feldolgozóipar foglalkoztatja a munkaerő több mint a felé, és a legnagyobb tíz cég közül Változások és változatlanságok itt van a legnagyobb Vas megyei cégek toplistája 2019. November 09. 15:57 hatot is érzékenyen érint, mi történik a globális gépjárműiparban.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság