Márciusban indulhat a fizetős koronavírus-oltás Magyarországon

A magáncég célja az is, hogy minél több vakcinához juttassanak a magyar államnak is.

Egy magáncég bejelentette, hogy ha minden tervük sikerül, március végén elkezdhetik a fizetős védőoltást Magyarországon. Jelenleg a hatóságok előtt van az oltási tervük, annak jóváhagyására várnak.

Így konkrét oltási időpontokat nem tudnak adni, de a hírek szerint a cég tartja magát önként vállalt garanciájukhoz: arról van szó, hogy az oltásban való részesüléshez szükséges ötezer forintos előfoglalást kezelési költség nélkül visszatérítik azoknak, akik előzetesen foglaltak ugyan vakcinát, később azonban mégis úgy döntöttek, hogy nem kívánnak élni a lehetőséggel.

A cég munkatársai több hetes előkészítés után kezdtek helyszíni tárgyalásokat egy, az EU által engedélyezett COVID-19 vakcina gyártójával. A magán-egészségügyi beszerzésen túl alapvető céljuk az is, hogy minél több vakcinához juttassák a magyar államot is - közölték.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek