Alig egy éve, hogy a Margaret Island zenekarra felfigyeltem. Valamikor tavasztájékon hallottam először a Nem voltál jó című dalukat, ez rögtön arra késztetett, hogy utánuk bogarásszak a neten. Nem sok mindent találtam akkor még a zenekarról. Összesen egy másik dalt, ez volt a Lány sétál a domboldalon, és még annyit, hogy Bródy János támogatását élvezi a zenekar. Sőt, ezekben a dalokban a magyar zene nagy öregének kéznyoma is benne ragadt. Gondoltam jó lesz rájuk odafigyelni, mert ha bár az én zenei ízlésem sokszor megkérdőjelezhető, Bródyié azért mégsem.
Egy év alatt lettek fesztiválzenekar
Így is tettem. Egyre csak faltam a csapat zenéjét, folyamatosan kerestem az új dalokat és a hírmorzsákat. Öt hónapja aztán megjelent a nagylemezük, az Egyszer volt. A még ismeretlen dalokat pedig egy hallgatás után a szívembe zártam, mert a Margaret Island pont azt a fajta zenét játssza, ami az ember lelkére hat. Nem csoda, hát, hogy alig egy év alatt komoly fesztivál zenekarrá nőtte ki magát a csapat.
Az Agora tavaly ősszel kezdte el a Cseh Tamás Program támogatta szerda esti akusztik-koncertsorozatát. És amíg korábban a város kulturális életéért is dolgozó zenebarátok fanyalogva posztoltak a Facebookon, hogy egy-egy csapatra alig voltak kíváncsiak 15-20-an, addig tegnap este 300 ember zsúfolódott be az MSH aulájába. Sőt. A dalokat együtt énekelték Lábas Vikivel, az énekesnő pedig boldogan tolta ki a mikrofont a közönség felé.
Valami ilyesmi lehetett a ’60-as években, apáink idejében, egy Illés koncerten. Ahol a csitri Koncz Zsuzsa bájosan sután de ravasz mosollyal megülve a szája szélében énekelte az akkori nagy slágereket. Ugyanezt az eredetiséget és fiatal lendületet fedezhettük fel most is a színpadon. És Füstös Bálint ugyanannyira lehet most a lányok kedvence, mint volt a fiatal Bródy annak idején.
A zenekar egyébként egy komoly alkotótáboron van túl. Fonyódon töltötték az év első heteit, hogy összerakják egy második nagylemez anyagát. Na meg, a rocksztár élet már csak ilyen, most volt idejük a sok koncertezés közben egy kicsit magukra és a zenekarra is figyelni. Az Agora közönsége pedig abban a megtiszteltetésben részesülhetett, hogy az új dalokat elsőként hallgathatta meg. Hálásak is voltunk érte. Az Eső pedig szuper ráadás volt a végére. Ha az eső valóban ilyen volna, mint a Margaret dala, akkor azt hiszem, mindannyian nagyon szívesen bőrig áznánk.
Aki pedig lemaradt volna, azt most az Eső klipjével kárpótoljuk.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!
A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!